Kálmán C. György: Élharcok és arcélek. A korai magyar avantgárd költészet és a kánon - Opus 10. (Budapest, 2008)
3. Avantgárd és irodalomtörténet-írás
műve. Röviden és nagyon elnagyoltan: mindkét szerző - mindketten az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársai - a maga módján szembehelyezkedett a kor nagy hatalmú kultúrpolitikusaival, akiknek kevés jó szavuk volt az avantgárdról; vitáztak azzal a konzervatív és magát marxistának nevező irodalomtörténettel és esztétikával, amely (többek között Lukácsra hivatkozva) legszívesebben kirekesztette volna az avantgárdot a kultúra legújabb kori történetéből. Vagyis: száműzte a mellékszereplők legutolsó sorába. Szabolcsi maga is a kor kultúrkorifeusai közé tartozott, komoly (informális és részben formális) hatalma volt; de az Irodalomtudományi Intézet szabadabb légköre, némiképpen „kívülálló” strukturális-intézményes szerepe lehetővé tette, hogy Szabolcsi, ha akarja, más álláspontra helyezkedjen az avantgárd ügyében, mint a legfőbb hivatalosságok. És Szabolcsi akarta: mert látóköre számos kortársánál sokkal szélesebb volt, személyes elkötelezettsége (és indíttatása) pedig eltért az átlagos pártkáderekétől (a korabeli sírvers szerint: „bolsinak polgár volt, polgárnak bolsi”). O sokat járt külföldre, Nyugatra is, rendszeres olvasója volt a nyugati tudományos és irodalmi lapoknak, és mivel József Attila állt munkássága középpontjában, megkerülhetetlen volt az avantgárddal történő komoly szembesülés - de úgy, hogy a József Attila-korabeli avantgárdot egészen saját koráig meghosszabbította, a kortársi avantgárddal is számolt. Szabolcsi avantgárd-értelmezéséről, avantgárd-koncepciójáról szólni talán túlzás volna; van néhány rövid és fenntartásokkal körülvett meghatározás, és van történet, igen sok adattal, széles nemzetközi összefüggésekkel, ámde semmi törekvés arra, hogy valamelyes távolságból, általánosságban, esetleg elméletileg ragadja meg a szerző az avantgárd mibenlétét." Ennek a hiánynak jelentősége lehet; Szabolcsi elsősorban elfogadtatni - s ezért bemutatni és kontextusba helyezni - akarja az avantgárdot, és nem különlegességét (így különbözését, különállását) hangsúlyozni. 11 11 Vö. ezt Bürger figyelmeztetésével: „A regény elmélete nem a regény története, az avantgarde elmélete nem az európai avantgarde mozgalmak története.” Bürger: i. m. 143