Kappanyos András: Tánc az élen. Ötletek az avantgárdról - Opus 11. (Budapest, 2008)
Történetek
nonalakításnak. Ha viszont mindezt egy érdeklődő német nyelvű olvasó veszi kézbe, akkor számára József Attila neve csak egy egész kicsivel mond többet (ha ugyan), mint Reiter Róberté, következésképp könnyedén érvényesülhet a didaktikus funkció, túl sok redundanciára nem lévén lehetőség. Ennek azonban ismét megvan a maga hátulütője, hiszen a német nyelvű olvasó számára Reiter Róbert József Attilával azonos szinten jelenik meg. Ezt a torzítást a szerzőéletrajzok lennének hivatottak kiegyenlíteni, ami néhol sikerül, néhol nem. Az életrajzok az egyes szerzőknek csak az avantgárdhoz kapcsolódó tevékenységét ismertetik, és csak néhány esetben (például épp József Attilánál) utalnak a későbbi érett korszakra, a kiteljesedésre. (Ilyen utalásra természetesen csak a német nyelvű olvasónak volna szüksége.) Ez az elrendezés olyasmit sugall, mintha az avantgárd egyfajta szellemi gyermekbetegség lenne, amin át lehet esni, nem pedig az egyes szerzők (köztük József Attila) kulturális szocializációjának, nevelődésének kitörölhetetlen része. Persze a nagy (pontosabban: később naggyá vált) nevek szerepeltetése azt a belátást is implikálja, hogy a magyar avantgárd legjobb teljesítményeit - bármennyire fiatalok és éretlenek voltak is későbbi önmagukhoz képest - mégiscsak jórészt ezek az emberek alkották meg. Csak Kassák szerepeltetése tűnik talán - pusztán gyakorlati szempontból — kissé eltúlzott mérvűnek, hiszen az a magyar olvasó, aki ezt a kötetet megveszi, bizonyosan birtokol már legalább egy Kassák összest. De a kétnyelvű kötetre ez az ellenvetés nem vonatkozik, továbbá a kötet még itt is szolgál némi újdonsággal: A ló meghal tipográfiájánál visszatér az eredeti megjelenés blokkszedéses, sortörés helyett soron belüli tipográfiai elemekkel tagolt formájához. Röviden azt mondhatjuk, nem nagyon lehet kifogásunk a válogatás ellen annak tekintetében, amit tartalmaz. Inkább azt lehet kifogásolni, ami kimaradt. Vajon Szélpál Árpád, Kahána Mózes és mások mellőzésére elég indok-e, hogy a szerkesztő véleménye szerint „ezen a válogatáson belül munkáik nem jelölnének új irányt vagy műfajt”? Ha a válogatás nem a figyelemre méltó személyes teljesítményeket követi, hanem irányokat és műfajokat (miként erre a bevezetőben ígéretet is tesz), akkor ennek talán a tagolásban 192