Keserű Bálint: Ráció és rajongás. Eszmeforgalom Nyugat-Európától Erdélyig - Humanizmus és Reformáció 38. (Budapest, 2018)
Utószó helyett
Klaniczay Tiborral a fölszabadulás után hat vagy hét évvel hozott össze a sors, a minden helyzetben szegény diák sorsa. Klaniczay, távolról sem főállásban, óraadóként Bartha Jánossal fölváltva tartott unalmas, a történelem, sőt a társadalomtörténet alakulásának alárendelt régi magyar irodalmi órákat. (Főállásban Bolgár Elek dékán titkárságvezetője volt - így tudtuk.) Kicsatázott magának azonban valami csekély pénzt egy dolgozó diákkollektíva számára (ilyet a karon csak Szabolcsi Miklós tudott még kialakítani). Nekünk az volt a föladatunk, hogy nagy budapesti könyvtárakban már előkészített, 17. századi kódexeket szabványcédulákra rögzítsünk. Egy-egy kötet egyszerű leírása után minden verses szöveg, akár teljes, akár szövegközti vagy más töredék, külön cédulán úgy kapott „földolgozást”, hogy a verset, vagy ahol kellett, az első és utolsó szakaszt maximálisan betűhíven leírtuk. A szerény fizetség jól jött mindünknek. A föladat kiadásán kívül, emlékeim szerint, Klaniczay egyáltalán nem foglalkozott velünk. (Pár évvel később, már valami régi magyaros munkaközösség tagjaként, talán nem véletlenül, tanúja lehettem annak, amint a mi - sok, úgy 20-30 fiókba rendezett - cédulagyűjteményünket Stoll Béla a kihúzott fiókokból ruháskosárba borította. A kosarakat hivatalsegédek vitték el. Én nem rendültem meg nagyon a látványon, mert akkor már rendkívül nagyra becsültem, sőt tiszteltem Stollt. Tulajdonképpen tévedhetetlenebbnek tartottam már akkor - és az után is - Klaniczaynál.) A 17. századi Régi Magyar Költők Tára előmunkálatai ekkor-így léptek át az amatőr szakaszból a professzionálisba.2 Félreérthetetlenül egyértelmű volt viszont, hogy Klaniczay célratörő vasakarata hozza létre a Reneszánsz és Barokk Kutatócsoportot mindennapi nevén Rebakucsot, azt a központot, amely a Ménesi úton, az Eötvös Kollégium híres épületében az akadémiai irodalomtudományi intézet domináns része volt, vagy annak látszott. Az ötvenes évektől a kilencvenes évek elejéig - két-három éves külföldi vendégtanári működésétől alig zavarva - működött Klaniczaynak ez a birodalma. A masszív vezetésnek talán mindig is volt csöndes, de elég következetes ellenzéke. A bírálók se hallgathatták el azonban, hogy a magyar tudományos életben, legalábbis a humán műhelyek közül, kimagaslott ez a csoport abban, hogy erőltetés nélkül, magától értetődőn lett a rokon szakmák művelőinek is központjává a régi magyar és a nem magyar filológiák - a reneszánsznak, barokknak elkötelezett tanáraival és diákjaival együtt. Nem éppen szűk körben híre volt annak is, milyen sok öregebb kutatót sikerült a vezetésnek idevonzania, köztük több egyház mellőzött vagy akár elűzött kutatóit újra érdemes, figyelmet keltő munkára fogva, fölélesztve (s legtöbbjüket valami fél vagy egész állású alkalmazásban is). Ren-1 A Régi Magyar Költők Tára, XVII. század, 1-17. köt. Bp., 1959-2016. a 20. század dereka utáni évtizedek legnagyobb szabású vállalkozásai közé tartozik, a kora-újkoriak közt abszolút bajnok, nem utolsósorban azáltal, hogy manapság már ambiciózus ifjú kutatócsoportok csatároznak az összegyűlt anyag földolgozásának módszereiről, a sokasodó alternatívákról. Munkálatai 1949 körül kezdődtek. Az ötlet, sőt a terv még egy korábbi generációé lehetett (abból is gondolható, hogy nyugdíjas, korábban vezető irodalomtörténészek is részt vettek az első kötet sajtó alá rendezésében - bár csak abban). 225