Kőszeghy Péter: Az én életemben éltető épségem (Budapest, 2022)
Szúnyogok és nemeskócsagok. Gáli József novelláiról
SZÚNYOGOK ÉS NEMESKÓCSAGOK Gáli József novelláiról Gáli József (Gyula, 1930. február 10. - Bp., 1981. március 5.) író, költő, drámaíró mára feledett alakja a 20. századi irodalomnak, s a hősök panteonjában sincs helye. Sokszor halt meg, de sohasem jókor. Kikeresztelkedett zsidó családban született, Apor Vilmos volt a keresztapja. Szülei orvosok, apja a gyulai József-tüdőszanatórium köztiszteletben álló főorvosa. A pannonhalmi bencés gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait, amelyeket nem folytathatott. 1944. június 29-én a 14 éves Gáli Józsefet családjával és a többi gyulai zsidóval együtt Auschwitzba hurcolták. Itt halt meg apja, anyja, nagyanyja, orvostanhallgató nővére. Bátyja, Ákos, munkaszolgálatosként pusztult el. Egész családjából egyedül ő maradt életben. Beteg vesével és szívvel, félvakon érkezett haza. Gyulán, egy katolikus gimnáziumban fejezte be a középiskolát. A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán tanult tovább, 1949-ben, az első év befejeztével mint osztályidegent eltávolították. 1951-ben Erős János című mesejátékáért József Attila-díjat kapott, és a főiskolára is visszavették. 1955-ben A királyné szoknyája címmel mesekönyve jelent meg. 1954-ben kellett volna diplomát kapnia, a formális követelményeket teljesítette, írt egy drámát, a Szabadsághegyet. Ám a mű csak a formális követelményeknek felelt meg, az ideológiaiaknak kevésbé. Osztályfőnöke, Gyárfás Miklós támogatása kellett hozzá, hogy két év múlva végre diplomát kaphasson, és a darabot a József Attila Színház bemutathassa, éppen azokban a napokban, október 6-a körül, amikor Rajk László és vele együtt kivégzett társai ünnepélyes újratemetése volt. A korabeli beszámolók szerint a temetésen mintegy kétszázezren vettek részt, ez a légkör nyilván befolyásolta az előadást, amelyet egyébként (a visszaemlékezők szerint) Nagy Imre is végignézett. Érdekes, hogy egy nem is olyan régi esemény megtörténtének hogyanjában mennyire nincs konszenzus. Barta András, a Magyar Nemzet 537