Kőszeghy Péter (szerk.): Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. Középkor és kora újkor XI., Széchenyi - teuton lovagrend - MAMŰL 11. (Budapest, 2011)
Sz
135 szenttisztelet avatási pere, Bp., 1999, 59-308; Szentek a magyar középkorból, 11, Legendák és csodák (13-16. század), kiad. Madas Edit, Klaniczay Gábor, Bp., 2001,403-478 (Millenniumi magyar történelem. Források); Magyarország virága. 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéröl, szerk. Horváth Tamás, Szabó Irén, Bp., 2001, 23-186. írod.: Györffy György, István király és müve [1977], Bp., 32000; Fügedi Erik, Kapisztranói János csodái, in Uő, Kolduló barátok, polgárok, nemesek, Bp., 1981; André Vauchez, La sainteté en Occident aux derniers siècles du Moyen Age, Roma, 1981; Kern y Terézia, László király szentté avatása és kultuszának kibontakozása (1095-1301), in Ősök, táltosok, szentek. Tanulmányok a honfoglaláskor és Árpád-kor folklórjából, szerk. Pócs Éva, Voigt Vilmos, Bp., 1998; Stanko Andric, Kapisztrán Szent János csodái, Bp., 2009; Klaniczay Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek, Bp., 2000; Deák Viktória Hedvig O. P., Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia Garinus legendája nyomán, Bp., 2005; Klaniczay Gábor, Kísérletek Árpád-házi Szent Margit szentté avatására a középkorban, Sz, 140(2006). Klaniczay Gábor szenttisztelet (szentkultusz) A szentek tisztelete, mely a késő antikvitástól a középkor végéig (s a katolicizmusban napjainkig) a kereszténység egyik legfontosabb kultuszformája, a vértanúk tiszteletéből fejlődött ki a 2-3. sz. folyamán. Az egyik legrégebbi vértanúakta, a Szt. Polükarposz szmirnai püspök 156- ban történt kivégzését megörökítő Martyrium Poly carpi a következőképpen írja le, miképp kezdték tisztelni hívei a mártír püspök emlékét: „...a számunkra drágaköveknél és aranynál értékesebb és becsesebb csontjait összeszedtük, s a szokásos helyen eltemettük. Itt - amenynyire számunkra lehetséges volt - összegyűltünk örömben és örvendezésben, s az Úr megengedte, hogy megünnepeljük az ő vértanúsága születésnapját, mind a már a küzdelmet derekasan megvivottak emlékezetére, mind a jövőben küzdők felkészülésére és edzésére.” Megtudjuk e beszámolóból, hogy a -»szentek ünnepeit a vértanúhalál napján - a mennyei születésnapon - tartották, s hogy az évenkénti megemlékezésre a szentek sírjánál, földi maradványaik, ereklyéik (reliquiae) közelében került sor. E tisztelet kiindulópontja és legfőbb hordozója tehát ebben az időben mindig a vértanú szenvedését szemtanúként végigélő közvetlen közösség volt, az ő kollektív döntésük nyomán kezdődött a kultusz. Noha a nagy keresztényüldözések idején szélesebb körben is megemlékeztek a nevesebb vértanúkról - pl. a 177. évi hírhedt lyoni vérengzés áldozatairól -, maga a liturgikus tisztelet azokhoz a szent helyekhez (loca sanctorum) kötődött, ahol a szentek ereklyéik révén továbbra is jelen voltak a földön: a szentek sírjaihoz. A vértanúk lelke a hívők szerint érdemeik jutalmaként közvetlenül a mennybe, Isten szomszédságába kerül. Ezért ki-Zarándokok Szt. Miklós sírjánál az egykori jánosréti főoltáron. MNG