Laczkó András: Simon István - Kortársaink (Budapest, 1999)
Távoli tájak vonzásában
átrendeződést - ahogy agyunkban, tudatunkban megmozgatta a fölismerés részecskéit - az emberi élet viszonylataiban, a lét szinte anyagszerű valóságismerete tekintetében is. Hasonlóan, mint az áram, amikor az erősebb frekvencia új erővonalakat hoz létre mágneses erőterében. Kialakulóban lévő irodalmi tudatunkat s az iskolában szerzett addigi élményvilágunkat mozdította ki a helyéből.” A rend, a logika, az áttekinthető világkép megteremtése szükségképpen kívánt küzdelmet. Különösen olyan pályakezdőknél, akik - mint Simon István - a petróleumlámpa fénye mellett böngészték a sorokat, s kísérelték meg az addig nem hallott szavak értelmezését. Mellbe vágó és ugyanakkor megfejtésre ingerlő volt József Attila költészete - mondta a szerző -, s azt is, hogy a versek megértésével - mintegy varázsütésre — a környező világ és a dolgok is elrendeződtek. Simon nézőpontjából az irodalom változó és változtató jellege látszott a legélesebben. Egyéni és társadalmi értelemben egyaránt hozott példákat a változásra. A már idézett sorokban önmagára nézve is megfogalmazta: a József Attila-i életmű tanulmányozása egyéni fejlődésének indítása és kifejeződése volt egyben. Társadalmi vonatkozásban: a paraszti világ átalakulása témát és programot adott az irodalomnak. Simon nem feledte, a régi népi irodalom több volt bármiféle művészi tükrözésnél: tennivalókat megfogalmazó, világnézetet adó literatúra volt.138 Korának élő irodalmában is ezt sürgette. A más feladatok előtt álló íróknak, költőknek szerinte feltétlenül kapcsolatot kell találniok az új feltételek közé került, helyét kereső parasztifjúsággal. A Művészetről az ifjúságnak című tanulmánya kettős céllal született. Az egyik: hogy szóljon az irodalmi ábrázolás sajátosságairól. A másik: hogy a változó ifjúságnak gyakorlati teendőkről adjon útmutatást. A nagy változásokhoz való viszonyt szerinte ugyancsak kettősség lengi át: a literatúra a forradalom pillanataiban megmutatja annak lényegét, vagy visszatekintve, a konszolidáció higgadt értékelésével ír róla. Ha a tükrözéselméletre épülő mondatait nem fogadjuk is el, a hiteles igazság szemszögéből kétségkívül helyesen mondta: jobb a higgadt értékelés. Példaként joggal hivatkozott Lengyel Józsefre, aki a személyi kultusz ellentmondásait és döbbenetes arculatának jegyeit tárta fel - évekkel az események után. Simon nem szívesen emlegette az irodalom kortükör jellegét. Szerinte ugyanis a parasztság - a társadalom szerinte vezető osztálya - nem szerepelt súlyának megfelelően írók, költők művei120