Lengyel Balázs: Két Róma. Esszék (Budapest, 1995)
Két Róma
arany vershanggal, amely költészetének sajátja volt, s amelyet ma már minden versszerető ismer. Ám a varázs Kerényit nem hatotta meg. A felolvasás után kötöz ködni kezdett. Azt még értem, mondta, az még jó, hogy szeretlek, mint anyját a gyermek, de az már teljességgel értelmetlen: mint mélyüket a hallgatag vermek. A verem mély és sötét, miért szeretné bárki is? Tudod, mondta Pilinszky metsző okossággal, azért szereti, mert a verem önmaga lényegével azonos. Mert élni szeretnek halandók megint önmaguk, amíg meg nem halnak. Tudod, azért! Olyan átfűlt volt Pilinszky hangja, hogy Kerényinek torkán akadt a szó. De Pilinszky és Nemes Nagy Ágnes. Huszonhat évesek voltak. Ágnes mindig kerek, jellegtelen parasztarcáról beszél, ha egyáltalán beszél magáról. Ez a parasztarcképzet tévedés, mély tévedés, legfeljebb azt lehet mondani, hogy neki is, mint Szabó Magdának kissé kidomborodott az arccsontja, magyar vonás. Pilinszky finom volt, törékeny, átszellemült. Ágnes hosszú, tömött hajával, lobbanó-sugárzó intellektusával, mintha örökös fényforrás volna. Egyként, de más-más módon, mindketten sebesültek voltak. Ágnes is az volt, magas intellektuális fegyelemmel leplezve. Igen, ő is. De hogy Pilinszky az: egyértelműen tanúsítja, belemagyarázás nélkül, nagyszerű fiatal kötete, a Trapéz és korlát. Mit takar az ő fekete mennyországa? Milyen képtelen, tömény fájdalmat? Milyen gyötrő kirekesztettséget? Az eleven, a kiátkozó szenvedést nem fedi el az átalakító vallásos képzetsor. A katolikum, mely Pilinszky számára kezdetben fogódzót kereső vágy csupán, enyhület utáni sóvárgás, majd csak később lesz, az ötvenes évek végétől, a maga gyötrelmeinek felködlő keresztény jelképe. A Trapéz és korlát kötetben azonban az istenkép alig tűnik fel. Az 1959-ben kiadott Harmadnaponban is (ez a kötet Pilinszky költészetének csúcsa) többnyire csak a kötet második részében jelenik meg. Pontosan a Harmadnapon című versben, a Jelenések Vili. 7. és az Apokrifban és ekkor is valóban az apokrif, a nem hiteles evangélium szellemében. Bár tény, hogy már a Pietában, ebben a testiséget megérzékítő versben, ebben a vágytól égő kétségbeesésben jelen van a megoldás felé irányuló jelkép: S ő harmadnapfeltámadott (1947). Ahogyan tizenegy év után, a belső kíntól megtisztítottan szó szerint megismétlődik: Et resurrexit tertia die. Rónay György írta meg a Vigíliában, igaz, ezt a tanulmányát könyvben nem közölte, hogy Pilinszky későbbi jelképvilága, sűrítő motívumkincse nem az egyetemes, harmonikus katolicizmust testesíti meg. Sőt! Hogy a szenvedés, mely idővel, lényegesen később, a krisztusi szenvedés költői kifejezőeszköze lett, Pilinszky költészetének olyan kifej ezé s-formája, mint József Attilának, jól lehet egészen más körülmények között, a szocializmus. A szocializmus, mint költői eszköz, Halász Gábor találó megállapítása szerint. Ágnes sebesültsége, mely last but not least, ha más irányú is, de távolról Pilinszkyével valamelyest rokon volt. Ha az ember szerelmes, ahogyan az voltam fiatalon, és minden válságon át maradtam vele mély sorsközösségben élete végéig, akkor lassan érti meg a lelki jelenségek valódi történéseit. Ahogy lassan érti meg a magáét, a maga kényszeres hajlamait. Inkább elkendőzi, mint sarkítja az alaptulajdonságokat, 16