Mózes Huba: A fejedelemasszony portréjához. Széljegyzetek, dokumentumok (Budapest, 1994)
Az Ars poetica előzményeihez
csak a költészet érdekel.” 4. József Attila ezzel szemben meggyőződéssel vallotta: „...azt az egyet tudom, hogy amikor verset írok, nem költészetet akarok csinálni, hanem meg akarok szabadulni valamitől, ami szorongat vagy nyugtalanít. És engem csak ez érdekel, az életem.” 5. A két álláspont, illetve magatartás nyilvánvalóan különbözik egymástól, de ellentettségüket a Németh Andor-féle következtetés - „élményed csak akkor válik értékessé számomra és a világ számára, amikor műalkotássá lesz...” - nem fejezheti ki, már csak azért sem, mert József Attila ennek ellenkezőjét nem állította. Az 1952-1953-ban, élete utolsó két évében rögzített Emlékiratokban - a nagyobb időbeli távlat s a műfaj vallomásosabb jellege folytán - Németh Andor egy árnyalattal tárgyilagosabb képet nyújt a Cobden Szövetség-beli vitáról: „[...] A szempontokat előzetesen megbeszéltük. Én megírtam az előadásomat [...] Előadásom után Attila szabadon beszélt. Azt mondta el, amit megbeszéltünk, de belezavarodott. Az előadásomba kapcsolódott ugyan, amelyben arról volt szó, hogy hogyan lesz az élményből költemény, de aztán belesüppedt a saját mélységeibe, és azt magyarázta a hallgatóság őszinte megbotránkozására, hogy a költő nemcsak a gondolatait fejezi ki, hanem a testi állapotát is. Szóval pont az ellenkezőt vitatta, mint amit én elmagyaráztam , azt, hogy a költő hogyan szublimál. Mert nem az az érdekes, hogy a költemény miből születik, hanem az, hogy mi lesz belőle... Egyikünk sem volt megelégedve ezzel a diszkusszióval. Attila úgy találta, hogy keveset beszéltem a verseiről, és túl sokat magamról. De hát ez volt a megállapodásunk. Én viszont azt vetettem ellene, hogy ahelyett, hogy a szublimációról beszélt volna, verseinek keletkezéséről beszélt, ami érdektelen. [...] De bárhogy is történt a dolog, az kétségtelen, hogy mind a kettőnket tovább izgatta a diszkusszió problémája. Attila pár nappal később megírta az Ars poetica című, hozzám intézett versét, mely ezzel az agresszív két sorral kezdődik: Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga?” 40