Mózes Huba: A fejedelemasszony portréjához. Széljegyzetek, dokumentumok (Budapest, 1994)
Az Ars poetica előzményeihez
kell [...] vallanunk, bármennyire csodáljuk a költő fölényét, mellyel a lelke mélyén zsibbadó indulatokat reaktiválja és formába töri, hogy kötetének azok a darabjai fognak meg bennünket a legkevésbé, amelyekben a legközvetlenebbül tombolja ki őrjöngéseit. Emberi méltóságunk fellázad a kiszolgáltatottság szemérmetlen lírája ellen. A szenvedésnek ez az áradó gyönyöre még művészi öltözékében is pongyolán hat, túl közvetlenül, még közvetve is túl perzselő. E verseket olvasva, önkéntelenül felszisszenünk.” E sorokat olvasói vallomásnak tekinthetjük. A másik két passzusban viszont a nagyon is öntudatos kritikus szól. Előbb a kritikus szerepéről: „Itt, a költőkkel való közvetlen érintkezésben, fejti ki a kritikus hivatását s tisztjét a legintenzívebben, mikor az alakulóban levő művek sorsát determinálja, mikor bábáskodik.” Majd József Attila legújabb alkotói periódusáról: „A kritikus, mindent összemérve, zavarban van; nem tudja, engedélyezze-e a költőnek érzelmi felfedező útjait. A kifejezés tökélyének ily magas fokán már csak ki kellene fejezni, amit a szem felmért, és a szív megtanult. József Attila megkímélhetné magát a mélységekbe vájkálás gyötrelmeitől; ami közvetlenül adódik számára, bőségesen elég.” Nyilvánvaló egyrészt, hogy Németh Andor idegenkedik József Attila költészetének egyik legjelentősebb rétegétől. És nyilvánvaló másrészt, hogy a maga kritikusi szerepét - és általában a kritika szerepét - túlbecsüli. Az idézett sorok valóságos provokációként hathattak a költőre. Nem nehéz elképzelni, hogy rögtönzött előadásában József Attila valóban túllépte a polgári elviselhetőség határait, bár ez a Cobden összefoglalójából egyáltalán nem derül ki: József Attila a költői alkotás létrejöttének külső körülményeihez nyújtott érdekes adalékokat, részletesen elemezte több verse megszületésének feltételeit, a lélektani körülményeket, amelyek témáját meghatározták, a sajátságos hangtani kényszereket, amelyek kielégítése kedvéért ide-oda kellett hajlítani a gondolatot, a képzettársítások szerepét, minek folytán néha a legváratlanabb elemeket kellett a már meglévő elemekkel összehangolnia. Kifejtette, hogy a vers kiindulása, bármily ötletszerűnek látszik, már az 42