Németh G. Béla: Kérdések és kétségek. Válogatott tanulmányok (Budapest, 1995)
A jövő biztonságvágyának eufóriája
A vers egy állapotrögzítéssel indít: egy halálra ítélt, pusztulásra érett, életet fojtó állapot rögzítésével. Ez az állapot a beszélőt, a költőt környező világ számára még jelen („ most”); a költő, a beszélő tudata, akarata, elszánása számára múlt („már”). Sőt, a beszélő számára valójában a költő jelene is múlt, melyből ő a környező világra immár csak visszatekint: jövőlátomása, jövőbiztonsága felől néz vissza mostani cselekvőségére. én a szüzek bűnbeesésére kóstolom a mustot s az új Messiások elé harangozok, kiket ma jd a sz.áz.ad telt ütere dob ki a fórumokra. Időszembesítés megy tehát végbe, de egyben, magatartás-, mód- s állapotszembesítés is, nyomatékosítva a „lásd”-on át. A költő lelkét a megszabadultság öröme mellett azonban részvét is átjárja, a bizakodás boldogsága mellett szánalom is áthatja, a tettvágy célbizonyossága mellett búslakodás is átfonja: részvét a megszabadulni nem tudók iránt, szánalom a bizakodás nélkül valók iránt, búslakodás a tettre képtelenek iránt. Ez az öröm, ez a boldogság, ez a bizakodás - szemben a brüszk, pusztán ideológiai öntudatú s önérzetű versezetekkel - éppen azáltal válik hitelessé, hogy testvéri hívással és együttérzéssel van egybekötve. Ennek az örömnek, ennek a bizakodásnak, ennek a biztonságnak az egyetemessége magyarázhatja nemcsak a kijelentő mód dominanciáját és kapcsolódását a világhoz odaforduló „lásd” felszólítással, hanem a jelen idő dominanciájának igazi szerepét is. Szinte minden nyelv föl tudja használni a jelenidős igei állítmányt - a jelen hallatlanul intenzívvé tett cselekvőségével - a jelent s a jövőt egyaránt magába ölelő kiterjesztésére. A magyar pedig különösen, hiszen egyrészt az időhatározós névszó döntő szerepet játszik nálunk az időviszonyításban, másrészt a jövőt sokkal gyakrabban fejezzük ki a jelen alakjával és beszédhangsúlyával, mint összetett jövővel. így valójában nem is a jelen, hanem a jelenné élt jövő az, ami itt a jelen dominanciájában egyetemesül: ■V ó lásd! az én részeg, utcai nyelvem is, Ki most elsó'nek dobja be magát az új földre. (A nyelvi és képi egység megújítása, korszerű hitelesítése) A szószerkezetek meg a képek kapcsolódásában is végbemegy az időszembesítéssel együttjáró mód-, állapot- és magatartásszembesítés. Múlt idők félelmes járványaitól és föltarthatatlan ragályaitól rémült városok képei kapcsolódnak halotti himnuszok, temetési szertartások s gyászzsolozsmák motívumaival föl egészen Krisztus nagypénteki siratásáig, hogy aztán szinte orgasztikus, dionüszoszi mámorba, hallélujás föltámadási diadalba váltson át. így már világos a „lásd” fontos és sokrétű szerepe jelentése: a mózesi szerepet és állapotot jelölő kép után szinte József Attila-i fogalmi pontossággal ki is mondja az állapotszembesítés mibenlétét: 152