Nóvé Béla: Tény/Soros. A magyar Soros Alapítvány első tíz éve. 1984–1994 (Budapest, 1999)
1988
akit ekkor már közel egy évtizedes baráti szálak fűznek a lengyel emigráció s a betiltott Szolidaritás vezetőihez - ezúttal semmiféle intézményes együttműködést nem tud elérni, Jaruzelski és a lengyel hivatalosság legfeljebb hűvös absztinenciájáról biztosítja. (Alig egy év múlva, a Szolidaritás újbóli legalizálásakor, Soros György gyökeresen átszervezi lengyel alapítványát, irányítását Zbigniew Bujákra bízva.) Május közepén Soros ismét Moszkvába, majd a grúz fővárosba, Tbiliszibe repül, ahol a múlt év szeptemberében indult szovjet-amerikai Kulturális kezdeményezés további bővítéséről állapodik meg hivatalos partnereivel: a Szovjet Kulturális Alap és a - Raisza Gorbacsova fővédnökségét élvező - Szovjet Béke Alap képviselőivel. (Eszerint a jövőben öt újabb tudományos albizottságot állítanak fel, pályázatokat, ösztöndíj-csereprogramokat hirdetnek meg fiatal kutatóknak stb.). Útja végén az SZKP KB külügyi titkára, Alekszandr Jakovlev is fogadja. A hivatalos kommüniké szerint mindketten kiemelték „a Szovjetunióban zajló átalakulás folytatásának jelentőségét, s hogy keresni kell a nyugati üzleti körökkel való együttműködés új lehetőségeit”. Ezzel egyidejűleg a hazai alapítvány körül is megsokasodnak a diplomáciai és protokollesemények. Április 5-én Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter fogadja Sorost. „A KVM-ben folytatott megbeszélésen - jelenti az MTI - egyetértettek abban, hogy az alapítvány a jövőben a környezetvédelem társadalompolitikai és gazdasági feladatainak megvalósításához nyújtott segítséggel, környezetvédelmi szakemberek képzésének támogatásával szélesíthetné tevékenységét.” (A hangzatos szándéknyilatkozatból utóbb semmi se lesz - leszámítva az 1989 őszén alapított Független Ökológiai Központot, ám ez már egész más „projekt”, amihez a „Vízlépcsőt és Demokráciát!” egy szájból hirdető, kompromittált pártállami miniszternek semmi köze.) Soros legközelebb csak késő ősszel jár Budapesten, ám időközben - „ha Mohamed nem megy a hegyhez” - Grósz Károly fordul meg nála odakinn... A magyar pártfőtitkár és kormányfő amerikai turnéja egyik utolsó, rögtönzött programjaként, július 24-én, vasárnap ellátogat a Long Island-i Soros-villába, ahol a házigazdán és családján kívül az amerikai üzleti élet számos notabilitása várja. Grósz ez alkalomból nem mulasztja el méltatni Mark Palmer, az Egyesült Államok hamarosan leköszönő budapesti nagykövetének érdemeit, s az MTA-Soros Alapítványt az ősszel megnyíló új Menedzserközponttal az együttműködés követendő példájául állítja. (Elismerésének utóbb magas állami kitüntetéssel is szívesen jelét adná, de Soros akit már a meghívás miatt is épp elég bírálat ért - elhárítja a kétes megtiszteltetést.) Mindez persze korántsem jelenti, hogy az alkalmi „bizalomerősítő” gesztusoktól mereven elzárkózna - kiváltképp, ha azok szűkebb „szakmájába” vágnak... Erre az év hátralévő részében mindjárt két fontos példa is akad: az egyik a 80 millió dolláros alaptőkével (Soros, Sarlós, Palmer és mások hathatós közreműködésével) lérehozott Első Magyar Befektetési Alap, a másik: a budafoki Szapáry-kastélyba telepített Nemzetközi Menedzserközpont, melyről november 1-jén olasz-magyar-amerikai vegyes vállalati szerződést írnak alá úgyszintén Palmer nagykövet és Abel Aganbegjan, a Szovjet Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének igazgatója jelenlétében. (A 88 milliós alaptőkével induló kft. többségi tulajdonosa a Demján-vezette Magyar Hitelbank - a New York-i Soros Fundation 11%-os pénzbeli, ám ennél jóval komolyabb „kapcsolattőkével” társult a vállalkozásba.) Mindkét ügynek fontos precedensértéke van: az előbbi a magyar gazdaságdiplomácia büszke fegyverténye - az utóbbi az immár regionális kulcsszerepre pályázó hazai menedzserelitnek a rendszerváltásra teljes startkészültségbe hozott, „nagy hatótávolságú kilövőállása”. 154