Pál József - Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából (Budapest, 1997)
Szócikkek A-Z
évszakok 128 évszakok „Enged a Halál fagya” (Adam de Saint-Victor: Húsvéti ének). A katedrálisok szobrászati díszítésében az asztrológiai témájú domborművek mellett jellegzetes témacsoportot alkotnak az évszak-, ill. hónapábrázolások, a tizenkét állatövi jegynek megfeleltetett hónapok (pl. az amiens-i Notre-Dame-székesegyház nyugati főkapujának domborművei, 1221—1269) (—> állatöv). A főúri megrendelők számára készített, az imádságok rendjét előíró késő középkori hóráskönyvek (pl. Limbourg fivérek: Berry herceg hóráskönyve, 1413—1416) és az egyházi év ünnepeit tartalmazó breviáriumok (pl. Grimani-breviárium, 1500 k., Velence, Biblioteca di San Marco) az egyes évszakok vagy hónapok jellegzetes ház körüli és természetben végzett tevékenységeit, munkáit ábrázolják (—> naptár). • Az antikvitás óta (kezdetben pl. szarkofágokon, diadalíveken) az évszakokat allegorikus figurák személyesítik meg: a Tavasz virágkoszorút, a Nyár kalászfüzért visel a fején, az Ősz homlokát szőlőlevelek övezik, míg a Tél rozsét tart a kezében, s meleg ruhába burkolózik. Ezt az ikonográfiái hagyományt követi Hendrik Goltzius sorozata is. □ Hendrik Goltzius—Jacob Matham: A négy évszak (1589, Bp., Szépm. Múz.). • Nicolas Poussin A négy évszak c. festményciklusa (Párizs, Louvre) az egyes évszakok szimbolikáját olyan ószövetségi jelenetekkel kapcsolja össze, amelyek egyben a keresztény teológia rendszerében előképekként újszövetségi jelentést is hordoznak. A tavasz (1659) a Teremtés utáni földi Paradicsomot ábrázolja, amely a mennyek országának ígérete (—> kert, —> virág). A nyár (1660—1664 között) Rut és Boáz menyegzőjét eleveníti meg, amely Krisztus és az Egyház jegyességére utal. Az ősz c. festményen (1660—1664 között) a szőlőfürttel viszszatérő, Kánaánban járt felderítők láthatók; ez az ábrázolás az oltáriszentség előképe (—> szőlő). A tél (1660—1664 között) a vízözönt és —> Noé bárkáját jeleníti meg, amely egyben az Utolsó ítéletet és az igazak megváltását jelképezi (—> hajó/bárka). • A mérsékelt égöv négy évszaka az európai költészetben az emberi sors, érzelem, életkor tipikus metaforája, szimbóluma. A tavasz a születés és újjáéledés, a gyermekkor, az ifjúság, a szerelem, a boldogság jelképe (Meleagrosz: Tavasz; Carmina Burana, Tavasz édes mámorában; Ady: A tűz márciusa; József Attila: Hexaméterek). A hit, a remény szimbóluma: „Napfényre vágyik ma mindenki, / A feltámadást imigy ünneplik” (Goethe: Faust, I); „Óh, Tavasz, óh, Húsvét,/ Emberek ősi biztatója” (Ady: A szép Húsvét). A nyár a beteljesedés és öröm kifejezője (Carmina Burana, A nyár derűs örömével; Petőfi: Reszket a bokor, mert...); de az —» aratás szimbolikájával összefonódva ’forradalom’ jelentésben is szerepelhet (pl. József Attila: Nyár). Az ősz az öregkor, az elmúlás, a hanyatlás, a rezignáció képe (Baudelaire: Őszi ének; Verlaine: Őszi chanson; Berzsenyi: A’ Közelítő Tél; Ady: Három őszi könnycsepp; Kosztolányi: Vörös hervadás). A tél a pusztulást és a halált jelentheti (Walter von der Vogelweide: A tél minékünk mily kárt okozó...; Jeszenyin: Behavazott síkság). Az évszakok változása, az egyes évszakok közötti különbség, különösen a tavasz és nyár melegének, napsütésének, termékenységének és a téli hidegnek, a korai sötétedésnek, a növényzet pusztulásának a szembeállítása gazdag jelentéstartalommal bír (Bión: Az évszakok; Arany János: Ősszel, Toldi, I. 1, Toldi estéje, I. 1, VI. 38; Babits: Ősz és tavasz között). Goethe Wertherjében az évszakok változása a főhős sorsának és érzelmeinek tragikus végbe torkolló folyamatát jelképezi. Csokonainál boldogság és boldogtalanság kettősségét jelzi: „Tavaszom, vígságom / Téli búra vált” (A Reményhez). Vörösmarty Előszó c. versében a reformkor és a szabadságharc, valamint a bukás utáni megtorlás ellentétét a tavasz és a tél szimbolikájával fejezi ki: „Zöld ág virított a’ föld’ ormain.