Pál József - Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából (Budapest, 1997)
Szócikkek A-Z
köd 277 köldök a sziklatömb az ősi egység, a tökéletesség, az Istenhez való közelség kifejezője, míg a széttöredezett kő a földi lét nyomorúságára utal: „Magas hegyekben, szirti meredélyben / rejtve őrzött egy roppant szikla méhe; / de lehulltam, s szándékom ellenére / itt sínylődöm most e korcs törmelékben.” • Az orosz század eleji irodalmi csoportosulásban, az akmeizmusban a verset felépítő szó szinonimája, a teremtő erő jelképe. Pl. Oszip Mandelstam első kötetének címe Kő, amely a műalkotás maradandó érvényességére utal. A kővé válás az átok, a büntetés mesei eleme, pl. Vörösmarty Csongor és Tündéjében Mirigy változik kővé. A természet törvényeinek engedelmeskedő kő a költő hazájához való kötődését példázza (Ady: A jol-ßldobott ko). A jelen széttördelt, atomjaira hullott világát jelképezi József Attila Kövek c. versében; „Az úton heverő kövek”-ből emelt templom az egyesült emberi akarat által felépíthető reményteli jövő kifejezője. Súlyánál, keménységénél fogva a kő a hideg, durva, lélekölő valóság jele az álom életteli rózsájával szemben: „Elbámészkodtam s rám esett, / mint nagy darab kő, a valóság” (József Attila: Gyönyörűt láttam. drágakő, —> hegy, —> oszlop, —> rom [L. A.; U. E.] köd: A talaj közelében keletkező, apró vízcseppekből álló felhő. Az irracionalitás, a pusztulás szimbóluma, átmenetet jelez fény és sötétség, élet és halál között. Ugyanakkor védelmet is jelenthet, mivel láthatatlanná tesz. • A görög mitológiában az istenek ködbe burkolják kiválasztottaikat. Pl. Patroklosz holttestét és az azt védelmező akhájokat Zeusz borítja sűrű ködbe (Horn. II., XVII. 269); Apollón ködbe burkolva jelenik meg a harcmezőn (II., XVI. 790); az Aineiászt védelmező Poszeidón „bűvös ködfelhővel” fedi Akhilleuszt; Odüsszeuszra Pállasz Athéné önt ködöt (Horn. Od., VII. 15). Az alvilág jellemzője a „ködülte homály” (Od., XI. 155). • A kelta mitológiában köd választja el egymástól a földet és a túlvilági szigeteket (—> sziget). • A skandináv mítoszokban Hél birodalma, a halottak országa a „Ködbarlang” (Edda; Baldúr álmai, 2). A Nibelungok köd-süvegje láthatatlanná tevő bűvös erővel rendelkezik. • A Tao Te kingben a tao, a természeti törvény rejtettségére utal: „Az út magában-véve / árny és köd. / Köd és árny, / Hol képek rejlenek. / Árny és köd, / hol dolgok rejlenek. / Mélység, köd, / hol magvak rejlenek” (21). A kínai tájképfestészetben „a por és zaj világának” ellentétpárjaként a hegyi párák és ködök a tisztaság, a szépség, a halhatatlan bölcsek eszményi életformájának kifejezői; „a ködök és felhők pedig a hegy arckifejezése” (Kuo Hszi: A tájkép tökéletessége). • Az európai irodalomban a negatív jelentés az általános. Shakespeare Macfcet/ijében a boszorkányok mágikus terét jelzi: „sicc, mocsokba ködbe szét.” E. A. Poe A Maelstrom poklában c. művében az alvilági erők jellemzője. Arany János Ősszel c. versében a bizakodást, életteliséget árasztó homéroszi világgal szembeállított, reménytelenséget, pusztulást sugárzó ossziáni hangulat kifejezője: „Jer Osszián / Ködös, homályos énekeddel.” A Rege a csodaszarvasról c. műben az elillanó látványt jelzi: Köd előtte, köd utána — / Míg az ember széjjelnézne: / Szemök elől elenyésze”; a tündérek ködből szőtt sátra szintén a láthatatlanná válás képességére utal. Ady költészetében a reményvesztettség szimbóluma: „Egy köd-ország Magyarország / S hogyha Új jön, újra köd, / Köd előttünk, köd utánunk” (Hajó a ködben). Az élet és halál határvonalát, az elmúlást jelképezi Babits Haláltánc c. versében: „köddel rémes a határ.” József Attilánál az életteli fény ellentétpárja; a rezignáció, a lemondás kifejezője (Ködből, csöndből). Szabó Lőrinc a megfoghatatlanság, a titok szimbólumaként említi: „Köd előttem, köd mögöttem / isten tudja honnét jöttem” (Szél hozott és szél visz el). —> felhő, —> fény/világosság és sötétség [Ú. E.] köldök: Áz emlősök hasának közepén lévő, a köldökzsinór leválása után záródó nyílás. A kozmikus középpont jelképe, amelyből a világ táplálkozik; az ábrázolásokon gyakran egy fehér, felállított tojásdad alakú kő jelzi. Az emberi test köldöke mint a mikrokozmosz középpontja a makrokozmosz központjának felel meg. A kozmoszra utaló négyzet átlóinak metszéspontja, ill. a kör középpontja a —> kozmikus ember ábráin a köldökkel esik egybe, pl. a hindu Purusa-mandalán (—» mandala) és a szintén négyzetbe, valamint körbe illesztett ún. vitruviusi ember a reneszánsz korában kedvelt figuráján (—> test/hús). Q Vitruviusi figura Cesariano Vitruvius-kiadásából. • Számos mitikus hagyomány szerint a világ eredete egy köldök, amelyből szétáradt az élet a négy égtáj felé; így a föld és a születés jelképe.