Pál József - Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából (Budapest, 1997)
Szócikkek A-Z
piramis 382 piros/vörös ez az igaz hitre áhítozó hívő lélek jelképe. A velencei Basilica di San Marcóban az ember teremtését ábrázoló mozaikon a lélek lepkeszárnyakon repül Adámhoz, mikor Isten életet lehel a testébe. • Danténál a pillangó bábból való átváltozása a földi létből az égi szférába való emelkedés példája, az emberi lélek szimbóluma: „Nem látjátok, hogy az ember mi? Féreg / Mely majd formáland angyali pillangót” (1st. Színj., Purgatorium, X. 124—125). Shakespeare-nél a múlandóság kifejezője: „Pillangó az ember: / Csak a nyárnak mutatja szárnya hamvát” (Troilus és Cressida). A Lear királyban a hatalmasok hiú világára utal: „nevetünk/ Az arany lepkéken.” Csokonai A pillangóhoz c. versében a tavasz, a boldog életszakasz jelképe, de Amor és Psyche története kapcsán a lélek szerelmi kínjait, valamint a halál utáni boldogabb létezés reményét is felidézi: „Mikor lesz, hogy lelkem, letévén / A testnek gyarló kérgeit / S angyali pillangóvá lévén, / Lássa Olimpus kertjeit.” Adynál az elérhetetlen eszményi tisztaság és szépség kifejezője: „Valamit tán szeretnénk, / Pillangó-élet hasonát / S tűnnek tőlünk a lepkék” (Elszállnak a lepkék). A kitáruló őszirózsára szálló lepke viszont az erotika és a pusztulás jelentéseit hordozza: „Fekete pillangók fogatján / Megyek majd az utolsó csókra” (Halálvirág: a Csók). Vitéz Mihály ébresztése c. versében Csokonai költészetének szépségét, könnyedségét dicséri, hiszen ő volt az a magyar költő, aki a szavaknak „gazdag pillangó-szárnyakat adott”. József Attilánál az elmúlás, a kétségbeesés tragikus képe: „Lámpámba az éjnek / pilléje repdes, / gyász vergődik a falon” (Miben hisztek...). Weöres Sándor Toccata c. versében az örök anyag („egy marék por”) ellentétpárja, a halandóságában egyedi, egyéni lélek szimbóluma: „ős-kezdet óta / itt vagyok, / de a lepkével meghalok.” [U. E.] piramis: Egyiptomi temetkezési hely, amelynek sírkamrája a fáraó múmiáját és a temetéskor mellé helyezett kincseket őrizte (—> sír). Az egyiptomi piramis szó (mer ’a felemelkedés helye’), tehát a fáraó lelkének felemelkedését jelképezte, mint pl. Dzsószer fáraó lépcsős piramisa Szakkarában (—» lépcső). A későbbi, gúla alakú piramisok szoláris jelentést hordoztak: felépítésük a Nap felkelésének és lenyugvásának útjához hasonló (pl. a gizehi piramisok, Kheopsz, Kephren és Menkauré fáraó piramisa). Egy természeti jelenség, a keleti, ill. nyugati horizonton látható fénysugarakból kirajzolódó háromszög, az ún. zodiákusfény is erősítette a Nap és a piramisforma összekapcsolásának gondolatát. A piramis axis mundi, a szent —> hegy jelképe; csúcsa, amely a piramis legszentebb része, a legfelsőbb szellemi képesség kifejezője. • A Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított írások szerint a teremtő Igét szimbolizálja, az elsődleges, a nem nemzett hatalmat, amely az Atyából származik, és amely minden földi dolgok irányítója a maga tökéletességében és termékenységében. • Az alkimisták a kör négyszögesítésének problémáját a piramis méreteinek és geometriai felépítésének felhasználásával vélték megoldhatónak. Az építmény négy háromszögletű, egyetlen csúcsban érintkező oldallal a négy elem alkimista szintézisét jelképezi (—» elemek). • Felépítése minden autokratikus társadalmi forma modellje; a hierarchizáltság ölt benne testet. Madách Az ember tragédiája c. drámájának negyedik színében, valamint Juhász Gyula A „győzteseknek” c. versében a zsarnoki hatalom szimbóluma: „O, fáraók, vigyázzatok, a szolga / Egy nap a gúlát a pokolba hordja.” Kányádi Sándor Pergamentekercsekre c. versében is az elnyomó hatalom képeként jelenik meg. —» létra, —» szfinx [E I.J piros/vörös: Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható (—> vér). A nemiség szimbóluma, a libidó színe. A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port (okkert) szórtak a temetkezési szertartás során. • A távol-keleti kultúrákban az öröm kifejezője. • Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől. Az egyiptomiak minden évben befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek. A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától (Kiv 12,22—24) (—> ajtó, —► bárány/juh). • Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba. Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyaszszony tűzpiros fátylat visel, ez ajlammeum (—> fátyol/lepel). Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel (—> bíbor). • A zsidó és keresztény