Pető Andrea: Napasszonyok és Holdkisasszonyok. A mai magyar konzervatív politizálás alaktana (Budapest, 2003)
Függelék
Az apám idegei szétroncsolódtak a börtönben. Én érzékeltem az indulatokat, nem tudtam, honnan jönnek. Ezért vagyok olyan megbocsátó. A közvélemény csak azt látja, hogy az 56-osok egymást eszik. Vitatkoznak, hogy ki az igazi 56-os. Bele tudom élni magam a helyzetükbe, akivel ez megtörtént, az nem tud úgy élni, mint az, akivel nem. Láttam én az apámat. Az 1970-es évek elején beszéltem erről az anyámmal, sokkal később. Félszavakat mondott. A másodikos osztálynaplóba azt írták be, hogy dr. X. P. foglalkozása fogazó. Mire a tanítónő azt mondta, biztos elírták, fogalmazó, de én erre azt mondtam, nem, mert mi deklasszált elemek vagyunk. Biztos hallottam a családi beszélgetésekben. [3] Apukám hitt a predesztinációban. Nem érdemes elnyomni azt, aki tehetséges. Felesleges, mert úgyis el van rendelődve. A gyerek hatévesen már kész jellem, ne úgy óvjuk, hogy erőszakkal... Amikor iskolába mentem, a szüleim azt mondták, hogy amit itt hallottál, nem szabad elmondani máshol. Hittanra is jártam. Azt kellett mondani, hogy a pap bácsi németre tanít. Nem volt szabad senkinek elmondani. Rossz volt. Nem volt szabad nagyon beszélni. Ezzel szemben belekiabálós gyerek voltam. Mindig baj volt velem, hogy fogjam be a számat. Ez a fajta nyomás végig megvolt bennem, pedig végig kitűnő tanuló voltam. Én nem tudtam magam fékezni. A hallgatás teher volt, iskolai dolgokról viszont lehetett beszélni. Végig kitűnő voltam ezért. [5] A munkásőr történelemtanárom kettest adott nekem, pedig én voltam a legjobb az osztályban. Érettségi előtt, így nem lett meg a pontszám. Még a tanítónőképzőbe se vettek fel. A József Attila jutott az eszembe, így alakult ki a válasz. Azt látták rajtam, hogy én nem vagyok munkásőr káder. Nem állok be egy idegen megszálló hadsereg mellé. A férjem se. O az életét adta volna, hogy ne szálljak meg Magyarországot, se a nácik, se a szovjetek. Meg is kapta érte a jutalmát, a börtönbüntetést. De hát nem véletlenül választottam ilyen férjet, mi sose unatkoztunk. [10] A férjemék mindenét államosították, azt az egy darab földet. Férjem tizenegy évesen jött Pestre, a szoba-konyhába. A férjemmel együtt dolgoztunk. Különös ember volt. Különösen viselkedett. Március 15. miatt 1972-ben meg 1973-ban előzetes letartóztatásban volt. Nem szívesen beszélt róla. A csoportos szervezkedést nem tudták rábizonyítani. Nem kapott útlevelet. [14] Az 1980-as évektől tudatosan politizáltunk. Mi kerestük a kapcsolatot. Olvastuk a szamizdatot. Néha tudtunk lapokhoz jutni. Tanyát akartunk venni, mert el akartunk veszni. Olvastuk a Lezsák beszédét a József Attila Körben. 257