Pócs Éva (szerk.): Lélek, halál, túlvilág. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben - Tanulmányok a transzcendensről 2. (Budapest, 2001)
Halotti rítusok, halál és társadalom
A HALÁL KULTÚRÁJA 321 mindig szimbolikus erővel ruházta fel az utókor. Ez a kiemelt szerep - amely a törzsi társadalmakban az áldozat révén valósul meg24 - biztosítja a halál utáni örök, isteni életet. így van ez Gizella királynéval is: csontjaiból a Veszprémi Püspöki Hivatal is kért, ezek a Veszprémben építendő Gizella-templom ereklyéi lesznek, s ezáltal a templom is megszentelődik, és Gizella királyné is - jóllehet csak szimbolikusan, de „hazatérhet.”25 Egy történeti monda szerint, amikor Aba Sámuelt kihantolták, hogy az abasári monostorban temessék újra, a ménfői csatában (1044) kapott sebei begyógyultak, és „szemfödelét és ruháit romlatlanul találták”.26 Hunyadi Mátyásnak kettős temetése volt: egy jelképesen, természetesen Bécsben, egy pedig végleges nyughelyén, Székesfehérvárott. II. Lajost is többször helyezték nyugalomra: egyszer a mohácsi csatatéren (ez csak amolyan gyors elhantolás volt), s aztán szintén Székesfehérvárott.27 De azt is tudjuk, hogy végső nyughelyét Bécsben kapott. II. Rákóczi Ferenc, mint tudjuk, Rodostóban halt meg 1735. április 8-án (erről jóformán alig tudtak az akkori Magyarországon). Majd kétszáz évvel később, 1906-ban a Wekerle-kormány rendezte meg a második temetését. Talán kevésbé ismerős a két Szemere újratemetése. Szemere Bertalan (1812-1869), a 48-as szabadságharc belügyminisztere Budán halt meg. 1871- ben Miskolcon újratemették kívánsága szerint: „Bárhol éljek, nyugodni a haza földjében szeretnék. Ott van a diósgyőri völgyben egy domb; ott vágytam pihenni az élet után.”28 Fia, Szemere Attila (1859-1905) hasonlóan járt: Budapesten temették el halála után, s húsz év múlva újra eltemették a miskolci avasi református temetőben, hogy megtérjen „pihenésre apja mellé”.29 Gróf Batthyány Lajost, Kossuth Lajost, Rajk Lászlót is újra kellett temetni. 1956. október 6-án, Rajk temetésén Nagy Imre is részt vett, nem is sejtve, hogy neki is hasonló sorsban lesz része. Károlyi Mihályt még a Kádár-korszakban temettették el, a „vörös grófnak” kijáró pompával. Ezután más jellegű, de ugyancsak „magyaros” újratemetések sora következett. Mindszenty József újratemetését egy vallásfelekezet reprezentációjaként foghatjuk fel, hisz mint hercegprímást a magyar katolikus egyház temettette el. Bartók Béla újratemetése egységes állami, illetve nemzeti „gyász”-esemény volt, hasonlóan Nagy Imréék újratemetéséhez.50 Talán nem érdektelen felhívni a figyelmet arra, hogy Bartók és Mindszenty idegenben volt eltemetve: Bartók New York államban az USA-ban, Mindszenty pedig az ausztriai Mariazellben. Bár ők ketten teljesen különböző életet éltek, holtukban sokban hasonlítottak egymáshoz. Mindszenty sírja a mariazelli templomban a magyarországi zarándokok és látogatók, valamint a szocialista állammal szembehelyezkedők kegyhelye volt egészen addig, amíg a hercegprímás hamvai haza nem kerültek. Bartók sírja New York államban hasonló szerepet töltött be: az emigrációs magyarság egyik megemlékező helye volt, ahol a magyar kulturális szervezetek, az egyházak, s a cserkészet minden évben megünnepelte Bartók születésnapját. Erről a jelképes, de mindenképpen fontos emigrációs rítusról az antropológus Susan Gal nem tesz említést cikkében. Jászi Oszkár, Kéthly Anna, s végül vitéz Nagybányai Horthy Miklós újratemetése már kisebb jelentőségű volt, bár Horthy újratemetése, az Antall-kormány húzódzkodása ellenére is, félig-meddig állami-nemzeti temetésként sikerült. Meg kell még em