Pongrácz Mária (szerk.): A vallások és az európai integráció II. - Pax Romana Könyvek (Budapest, 2000)
Mi volna a társadalmi integrációt is segíteni kész keresztény és zsidó teológia, illetőleg mit tud e tekintetben felajánlani a magyar hozzájárulás?
az NSDAP (német nácipárt) magyarországi ága által országszerte kifüggesztett plakátokkal: „Sei und bleibe ein Deutscher..." („Légy és maradj német..."). Mindezek azt mutatják, hogy a magyarság döntő módon nem valamiféle rosenbergi „tiszta" fajú közösség. Ennek pontosan az ellenkezője igaz. A magyarság nyitott volt más népek és más kultúrák felé, és ezért volt képes annyi különféle származású embert integrálni. Ebből is következik, hogy Magyarországon — mint egyebütt is — az antiszemitizmus és a rasszizmus minden egyéb fajtája önpusztító jelenség. Úgy gondolom, a dolgok nem azért alakultak így, mert valamiféle Herrenvolk (felsőbbrendű faj) vagyunk, amelyhez csatlakozni önmagában emelkedés és kiváltság. Valószínű, hogy az ország földrajzi helyzetének ehhez sok köze van. Már a rómaiak az ellentmondások vizének (aqua contradictionis) nevezték a Dunát.25 Itt a Duna völgye Dévénytől a Vaskapuig népek, birodalmak, kultúrák, eszme- és vallási rendszerek találkozási helye volt évezredek óta. Ezek a találkozások gyakran jártak együtt harcokkal, megrázkódásokkal, vérontással, de megbékéléssel, összefonódással, és gazdag kultúrák megteremtésével és fejlesztésével is. A Danubius volt a határfolyó a Római Birodalom és a barbár világ között. Az egyházat szétszakító Nagy Skizma után itt került életközeibe a nyugati és a keleti keresztyénség. Később az iszlám és a keresztyénség is itt találkozott egymással. Ugyancsak itt volt a „szabad világ" és a kommunizmus között a választóvonal. Hazánk nyugati határán húzódott a vasfüggöny, melynek az elkülönítés és bezárás volt a célja. Mégis, már a „legvidámabb barakk" idején, nem csupán a konfrontáció, hanem a találkozások helye lett a Duna völgye. Az 1980-as években a Dunamelléki Egyházkerület minden nyáron rendezett egy német nyelvű konferenciát nyugat- és keletnémet lelkészek számára, melybe később csehek is bekapcsolódtak. A Duna vidékének ez a találkozva konfrontálódó vagy konfrontálódva találkozó jellege kétségtelenül hozzájárult nemcsak a páneurópai piknikhez, hanem a pártállam összeomlásához is. Annyi kétségtelen, hogy Közép-Európa „felhabzsolása" túlságosan nagy falatnak bizonyult még a szovjetek hatalmas birodalma számára is. Istennek legyen hála és dicsőség azért, hogy ma már abban a korszakban vagyunk, amikor az évszázadokon át egymástól egyre jobban távolodó egyházak nagymértékben közeledtek egymáshoz, és együtt közeledünk zsidó testvéreinkhez. E közeledés folytatásáért imádkozunk és dolgozunk. Az ne tévesszen meg bennünket, hogy közben minden sarkon akad egy új - magát egyháznak nevező - közösség. Már nem vagyunk az államosított keresztyénség korában, amikor ez a kérdés a karhatalom ügye volt. Ilyen csoportok lesznek az idő végezetéig. A Krisztust testben megjelent Istennek vallók minél inkább közelednek Krisztushoz, annál inkább közelednek egymáshoz, és együtt prezentáljuk Krisztust prédikálásunkkal és az O akaratát megvalósítani törekvő egyéni és közösségi életünkkel, aki a történelem leghatalmasabb integráló személyisége. O a teremtő Isten, aki Megváltóvá lett. Az egyház, mely a római katolikus tanításban az Inkarnáció folytatása, Karl Barth szavai szerint: Krisztus földi-történeti létformája, a Krisztussal való közösség meg136