Poszler György: Az eltévedt lovas nyomában (Budapest, 2008)
Elméletek
„...a Nyugat vallott programját Babits igazolja. A mozgalom kissé kapkodó és tájékozatlan európaisága benne teljesedik mindent átfogó megértéssé és mindent magyarrá építő alkotássá... Magányossága most már szimbólummá nőtt: a líra magányává a líramentes korban, a szellemi értéktudat magányává, amikor szerinte az emberek elvesztették fogékonyságukat a szellem iránt... Babits mert intellektuális lírát írni Ady szomszédságában, amikor az Ady-hívek, mesterüket félremagyarázva, csak a spontán őserő kultuszát voltak hajlandók elismerni; megmaradt kultúr-költőnek a húszas években, mikor a fiatalság, Szabó Dezső szuggesztiója alatt, virtussá fejlesztette az ész ellen való dühöngést." (Szerb Antal) „(Schöpflin) Babitsot olyan rajongva nyaldossa körül, mint a termita hangyák a vajúdó rajkirálynét. Vezér, mai Nyugat-vezér! - zihálja felé. De mitől vezér, kit hová vezetett, milyen mozgalmat mely célért és mely törekvés ellen? Volt-e önálló elgondolása, vagy csak ötlete is, mely új utat és irányt szabott volna? Mert a szellemi vezért ez teszi, nem pedig az, hogy alapítványi pénzen belevásárolja magát a vezérségbe... A „kihagyások" (Schöpflin irodalomtörténetéből) nem fájnak nekünk, de igenis, fájhat József Attilának, kihez foghatóan igazi és nagy költőt fényszóróval hiába kutatnak az újnyugatos gárdában." (Ignotus Pál) „József Attila - ezt nem szívesem mondom őelőtte, de a tárgyi igazságnak tartozom vele - az ifjabb, a háború utáni nemzedéknek kétségkívül legkiválóbb költője." (FejtőFerenc) Két irodalomtörténet - világosan elkülöníthető. Hovatartozásában: útban a Nyugattól a Szép Szó felé. Irányzatában: útban a morális-kulturális humanizmustól az elméletigyakorlati baloldaliság felé. Eszményeiben: útban Babits Mihálytól József Attila felé. Mögöttük két elkülönülő kritikai ars poetica. A Schöpfliné és Fejtőé. Schöpflin megfogalmazza: a kritika feladata író és mű, író és társadalmi viszonyok kölcsönhatásának bemutatása. Vagyis egy összefüggésrendszer elemzése - író, mű és történelmi helyzet között. Fejtő megfogalmazza: a módszeres kritika feladata hármas. Esztétikai, lélektani és társadalmi analízis. Az első kutatja: megjelenik-e a műben egy teremtett, művészi világ. A második kutatja: milyen egyéniség áll e teremtett, művészi világ mögött. A harmadik kutatja: mit mond a valóságos, eredendő világról e teremtett, művészi világ. Ezen túl is eltérés. Az első az alkotást vizsgálja. Az alkotótól és történelmi helyzettől a műig. A második a befogadást is vizsgálja. A műtől az alkotóig és történelmi helyzetig. Az előbbi a kölcsönhatásban az egyéniségre, az utóbbi a társadalomra koncentrál. Az idősebb az irodalom öntörvényűségét, függetlenségét, önmagával mérését, a politikától való távolságát hangsúlyozza. A fiatalabb az irodalom meghatározottságát, függését, társadalmi viszonylatrendszerben való mérését, a politikához való közelségét hangsúlyozza. A fiatalabb az irodalom meghatározottságát, függését, társadalmi viszonylatrendszerben való mérését, a politikához való közelségét hangsúlyozza. Schöpflin álláspontja szuverénebb-szubjektívabb. Fejtőé módszeresebb-teoretikusabb. Az egyik a Nyugat, a másik a Szép Szó irodalomtörténetének szemléleti kiindulópontja. Egy konkrét ítéletben evidensen ütköznek. Schöpflin álláspontja, ha nem is Fejtőével, de Ignotuséval. Nem nélkülözve a módszertani alap mellett az érzelmit sem. Babits európai irodalomtörténetét illetően. A Nyugat kritikusa az irodalmi kultúra csúcspontját látja benne. A Szép Szóé a félresikerült, dilettáns irodalomtörténetet. 299