Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
Jegyzetek
1973. 388.) A Lippe Lucie név forrása a Szabad-ötletek jegyzéke (SZŐ 53,6.), József Attila által kitalált gúnynév, amely más korabeli forrásban nem fordul elő, s Németh Andor életrajza nyomán vált ismertté. Analógia erre, hogy József Attila később, 1937-ben Jolán nővérét ezzel gúnyolta: báró Romíné. (Szántó J. 1986. 162.) Bizonyos motívumegyezések azt mutatják, hogy a Riát név szerint nem említő konstruktivista versek némelyike szintén hozzá szólt: S az ő szomorú mosolyába Beléömlik minden más asszony Tisztító, éhes kacagása Szeméből kibuggyan a kláris (Férfiszóval) Kedvesemben a lányok, asszonyok összebúnak és dideregnek (Szomorú) ...ó lepipált szomorúság... O az asszony, a szeretőm csak sír, sír... (Keserű) Szomorú lángjaival zokogva kergetőzik... (Most fehér a tűz) A biográfiában 1925 februárjában új női név bukkan föl: Kunvári Bella neve. Hozzá írja a költő 1925. febr. 21-én „egyik legszámyalóbb, legszerelmesebb levelét”. (Szabolcsi, EF 74.) Nem vitatható a költőnek az a joga, hogy egy új szerelem fellobbanása után a régiről írjon, de talán nagyobb a valószínűsége annak, hogy az 1924-i Ria-élmény 1924-i versekben tükröződik. A Kassák-utánzatokat a költő által leírt jegyzék sorrendjében közlöm. (A jegyzéken négy ismeretlen szövegű verseim van, az első is az.) 219. Riának hívom 220. A fergeteg ormán Hirdetés a Makói Kis Tükörben 1921. aug. 27-én: „A hölgyvilág Eldorádója WEISZMANN MALVIN női kalapszalonja.” Saitos Valéria: „Malvin a spanyolfal mögött dolgozott, s a legnagyobb csodálkozásomra Attila a spanyolfal mögött ült, ott volt a műhely. Amikor beértem, éppen gombostűzött Malvinnak egy kalapot.” (Ekv. 85-86.) A kalaposkisasszonyt feltehetőleg elgázosították. A nemrégiben előkerült autográf kézirat eredete egyelőre nem tisztázott. 221. Rossz volt, elszéledt szivemből 222. Ekrazittömeg 223. Esti felhőkön A vers a Fundamentum című, keltezés nélküli füzetben látott napvilágot. Santelli Éva szerint a röpirat 1926-ban jelent meg. (Tiszatáj 1968. 341.), Nádass József úgy emlékezett, hogy 1926 elején. (Kortárs 1968. 1630.) M. Pásztor József azt hiszi, hogy azzal az „indítandó lap”-pal azonos, amelyről József Attila 1926. febr. 8-án írt Espersit Jánosnak. (József Attila műhelyei. Bp. 1975. 96.) Szabolcsi Miklós a Fundamentum egyetlen számában Erg Ágoston 1924 októberében tervezett lapalapítási kísérletének szerény megvalósulását látta. (ÉF 150.) Galamb Ödön 1925 elejére tette a röpirat megjelenését. (MÉ 1941. 87.) Valójában 1925 nyarán jelenhetett meg, mert a Színház és Társaság júl. 6-i számában képek jelentek meg a Fundamentumból. 224. Erik a fény A vers egy-egy részletét a költő Nem én kiáltok című kötetének Kesztner Zoltánhoz, Galamb Ödönhöz és Kemény Sándorhoz írt ajánlósoraiban idézi. (Péter László: Adatok József Attila életéhez, költészetéhez. Szeged 1954. 6-7.) A Kesztner Zoltánhoz írt ajánlásban a vers első sora tér vissza: „Kesztner Zoltán bátyám fogadja szeretettel és szeretve. Talán széna van itt kazalra hányva: Akad-e szélvihar, amely mindenüvé elvigye szagát? Ültessük arcunkba a villanytelepeket, érett égboltok csüggenek szivünkről: Menjünk együtt az utakon, mindenki lássa, hogy mennyire barátok vagyunk. 129