Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
Jegyzetek
A Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar irodalomtörténeti tanszékén 1948 végén szervezték meg azt a munkaközösséget, amelynek munkája eredményeképpen 1952 decemberében két kötetben megjelentek József Attila versei: József Attila összes művei. I. Versek 1922-1928. II. Versek 1929-1937. Zsengék, Töredékek, Rögtönzések. Sajtó alá rendezte Waldapfel József és Szabolcsi Miklós. A kiadás „töredékeken és rögtönzéseken kívül 86 olyan verset közöl, amelyek az eddigi kiadásokból hiányoztak, köztük néhány remekművet...” (I. 352.) Az oeuvre páratlan gazdagodása annak volt köszönhető, hogy egyrészt többé-kevésbé rendszeresen átnézték a 20-as és 30-as évek hírlap- és folyóiratanyagát, másrészt támaszkodhattak az 1949. jún. 10-én megnyílt budapesti József Attila Múzeum (a jelenlegi Petőfi Irodalmi Múzeum) és az 1952 januárjában megszervezett makói József Attila Múzeum gazdag kéziratos gyűjteményére. Számos, magánkézben levő kéziratot is felkutattak. Az első kritikai kiadás munkálatai már folytak, amikor a törzsanyag egy igen jelentős része előkerült a Független Magyarország irattárából. (Ennek szerkesztőségében dolgozott József Jolán.) A lelet „legnagyobbrészt azoknak a késői verseknek és töredékeknek fogalmazványait foglalta magában, amelyeket e kéziratok lappangása folytán csak Németh Andor vagy Bálint György kiadása nyomán közölhettünk”. (ÖM 1952. II, 453.) A szerkesztők előbb a harmadik kötetben óhajtották ismertetni, pótlásként, az új anyagot, majd úgy döntöttek, hogy a két kötet javított és bővített kiadását teszik közzé. Döntésükben az is közrejátszhatott, hogy közben számos új, főleg makói kézirat vált hozzáférhetővé, és fény derült a hírlapi gyűjtés hiányosságaira is. (Péter László: József Attila-textológia. It 1954. 347-359.) A versek második kiadása 1955-ben jelent meg, változatlan címmel és kötetbeosztással. Az 1955 után előkerült szövegeket (39 darabot) Fehér Erzsébet és Szabolcsi Miklós tette közzé 1967-ben, az ÖM IV. kötetében. Néhány új vers 1967 után is felbukkant, ezeket Szabolcsi Miklós rendre közzétette az általa sajtó alá rendezett „népszerű” kiadásokban. (Felsorolásuk: Reguli Ernő: József Attila. Bibliográfia. Bp. 1975. 9-10.) Az 1952-i kritikai kiadás megítélésénél mindenekelőtt úttörő jellegét kell kiemelni: ez volt az első olyan kiadás, melyben 20. századi költő művei jelentek meg, de egyébként is a felszabadulás után nagy lendülettel megindult szövegkritikai kiadások között is egyike volt a legelsőknek. Azóta valóra vált az, amit a szerkesztők 1952-ben szerény óhajként fogalmaztak meg: „De bízunk abban is, hogy kiadásunk új szövegeivel, több vers hiteles formájának megállapításával, az időrend megközelítő tisztázásával, a költő művészi fejlődésének megállapításához bőséges anyagot nyújtó szövegváltozatok közlésével és új történeti adataival hibái és hiányai ellenére is hozzá fog járulni a legnagyobb magyar proletárköltő, egyben egyik legnagyobb nemzeti költőnk teljesebb megértéséhez és igazabb értékeléséhez.” (ÖM 1952. I, 356.) E nagy történelmi érdemek hangsúlyozása mellett nem hallgathatjuk el a kiadás hibáit sem. Átlagban minden tizedik vers szövegében akad egy-egy kisebb-nagyobb hiba. A második, javított kiadásban ezek egy részét kijavították, egy másik részük azonban javítatlan maradt. Ugyanakkor az 1955-i kiadásba újabb, főleg sajtóhibák kerültek. A szövegállapot tehát tulajdonképpen romlott, mert nem lehetett pontosan tudni, hogy az 1952-i vagy az 1955-i szöveg a hiteles-e. A nagyközönségnek szánt kiadásokban egy-egy vers szövegét hol az első, hol a második kritikai kiadás alapján adták közre; olykor az első alapján ott is, ahol a másodikban ennek hibája ki van javítva. (Lásd a Tehervonatok tolatnak... [435] jegyzetét.) Lényegesen több hiba került a jegyzetapparátusba; úgyszólván alig van olyan szöveg, amelyhez minden tekintetben kifogástalan apparátus járulna. E hibák nagy része természetesen csak apróság, többnyire egy-egy írásjel elnézése, ilyen tömegben azonban megengedhetetlen. E hibák eredete valószínűleg abban rejlett, hogy az ÖM - mint az akkori kritikai kiadások többsége - egy sajátos intézmény, az ún. munkaközösség munkájának eredményeképpen született meg. Amikor korábbi kiadásom elkészítése során az ÖM változatapparátusában megnéztem az Oda (461) Nyugatbeli variánsait, némi kárörömmel (emberek vagyunk) találtam köztük szöveghibákat: 42 Elmémbe, Az. első kritikai kiadás (1952, 1955) 78