Szakolczay Lajos: A csavargó esztétikája (Budapest, 1996)
Látás és látomás
Istennek kegyelméből, Boldog Anya parancsolatjával (Emeletek avagy a láz enciklopédiája) Hogy Szilágyi Domokos bravúrosan bánik a magyar nyelvvel, nemcsak a régi magyar irodalomhoz fűződő vonzalmában mutatkozik meg, hanem például a nyugatosok rímmegoldásainak átvételében is: Madonna, ó madonnám, e szöghajú, szűz esten szíved szívemre vonnám, kereslek Nekeresden, talállak Nemlevőn, be búba-kútba estem... (Don Quijote szerenádja) A Don Quijote-i álarc, az enyhén sajgó fájdalom, a megfáradt vándort szecessziósán dús rímjátékra ösztönzi. Mintha Kosztolányi Esti Kornélja járna megtépett gúnyában, kiárusítván önmagát, fölleltározván legnagyobb kincsének maradékát, a magyar szót, úgy bukdácsol emeletről emeletre, kitámolyogva életből?, halálból? a líra-hős korábbi énje. S mert Szilágyit, akárcsak nyugatos költőelődjét, a játékban sem csupán „csak” a játék érdekli, zeneszerző alteregója segítségével kivallja ars poétikáját: játszani -sa játék titokban holt-súlyossá komolyodik: megrendeltként szabadnak lenni a legutolsó hangjegyig! (Mozart) Annak ellenére, hogy Kosztolányi Dezső és a vele rokon lelkű Dsida Jenő nemegyszer inspirálóan hat Szilágyi Domokos költészetére, az igazi felszabadító hatást József Attila hozza. A fiatalkori versek hangját ő vigyázza (s érdekes, majdnem ugyanezt mondhatjuk Szabó Lőrinc felbukkanásáról is), s ahogy képi megfogalmazásával, agitatív népiségével József Attila jelen van, éppúgy fog a későbbiekben megtagadvavisszatérni. Paradox: a polifonikus szerkesztésű újabb költemények (verskompozíciók) is mutatják jelenlétét. Balassi Bálint és József Attila, Csokonai és Eliot kerül egymás mellé, mégpedig úgy, hogy a tőlük tanult technika, képszerkesztés, rímjáték és elidegenítő montázs Szilágyinál sajátságosán egyéni költészetté avatódik. Legfőképpen az utóbbi években írott költeményein (versszimfóniáin) figyelhető meg ez a sokféle hatás, a változatosan bonyolult versbeszéd mégis mintha kiűzné magából az inspiráló költőelőd jelenlétét. Kiűzi, hogy asszociációs gazdagságával újból előhívja, s most már mint szuverén alkotó egyéniség mérkőzzék vele. így tántorognak elő a sírból az Arany János-i hídavatás hangulatát megidézve Villon és Byron, Milton és 61