Szénási Zoltán: Vasadi Péter - Kortársaink (Budapest, 2014)
"hanem (csak) erősen néz"
láthatta őt a százados, hogy megpillantotta benne Isten fiát, de figyelnünk kell arra, hogy mire figyelt. Ha ugyanis arra figyelt volna, ami megjelent számára, hogyan foghatta volna fel szépségét és fiúságát?” - írja Clairvaux-i Bernát passiótörténetet értelmező elmélkedésében."5 A Vasadi-líra ehhez hasonlóan éppen a dolgokhoz való odafordulás módjából teszi megérthetővé azt az egyetemes világtapasztalatot, amelyet a római százados is megfogalmazott a keresztre feszített Corpus agóniája és halála láttán. Persze Vasadinál nem feltétlenül tűnik el az, ami testi és erkölcsi érzékszerveink által felfogható. Műveiben éppen a versbeszélőhöz kötött pozícióból felnyílva teremtődik meg az a transzcendens perspektíva, mely vagy képes felragyogtatni a teremtett létezők transzcendens valóságban gyökerező létének szépségét (ennek szép példája a Hó és madarak kötetből a Piac, melynek kései párverse a 2007-es Intarziából Az asszony című vers), vagy a transzcendens lét által hitelesített és megszentelt moralitásként ellenpontozza a valóság értékhiányos állapotát. Ezzel persze már egy másik hagyománytörténet és világszemlélet felől közelítek Vasadi Péter lírájához, de éppen a hatástörténeti folyamatoknak az adott költői életműben történő - egyébként talán korántsem váratlan - találkozása akár a József Attila-életmű újraolvasására is kihathat. Vasadi Péter költészetében Pilinszky után József Attila a legtöbbször idézett, megszólított költő. A fentebb már elemzett ciklusban a költőelődöt megszólító és újra fiktív létbe hívó retorikájához hasonló poétika működik a József Attilának címzett versek aposztrofikus beszédmódjában is. Az Ünnep című versében például a címben jelölt esemény kétféle, profán és szakrális, egyértelmű értékvonatkozásokkal ellátott jelentését ütközteti, s ebbe az ellentétbe állítja be a vers zárlatában megszólított József Attilát. Az egyik oldalon a testiség, az evés, ivás mértéktelensége, míg a másik oldalon az agapé, a szeretetvacsora és az áldozat. A versben József Attila egyértelműen az utóbbi értékcentrum középpontjába kerül. A vers végén a költőelőd egyes szám harmadik személyü megjelenítése vált át megszólításba: „Attila, nézd, fakul az ünnep / tehetetlenül, / mint ing a szárítókötélen”. Nem lehet azonban egyértelműen eldönteni, hogy a megelőző szakasz után"6 a megszólítás előtti versszak pontosan kire vonatkozik („O a szertartás mesterem. / Anyám és főpapom. / Országom 65