Szilágyi Márton: Kritikai berek - JAK-füzetek 81. (Budapest, 1995)
II. Ráolvasásból katedrális?
Az énvesztés, az identitás elbizonytalanodása, amelyet Márainál a névről lehulló ékezet szimbolizál, Tandori számára egyrészt nem heroikusán tragikus, másrészt nem a nyelvi-kulturális közeg radikális eltérése okozza; annál is kevésbé, mert Tandori egyik, kezdettől meghatározó alapélménye fogalmazódik itt újra. Mivel a Márai-allúziót rejtő szövegtöredék a diametrális eltérés jelzésére szolgál, de az eddigiek értelmében nem magyarázó elv, ezért nem is bukkan föl újra a kötet végén. Noha a vele együtt szereplő József Attila- és Jékely-részlet - torzított formája után - szöveghű állapotban visszatér még. E két utóbbi idézet veszi át a konklúzió szerepét. A kötet kompozíciójának egyik legfőbb eleme ugyanis nem a szövegalkotás egyneműsége, hanem a különböző modalitások egymás mellé helyezése, s az ebből a viszonyból kibomló jelentéstöbblet. A Koppar köldüs rontott, romlott nyelve nem totalizálódik, hiszen a gesztus jelentősége épp a kontraszt révén világosodik meg. Enélkül a kötet megmaradna az avantgarde akció szintjén - ez viszont jóval kevesebb, mint amit Tandori klasszikus arányérzéke megcélzott. A költő oly módon fogalmazza meg kötete értelmét, hogy — az idézés révén — drasztikusan átértelmez más költőktől származó sorokat. József Attila Ódájából kiemelte a következő részletet: „Mint alvadt vérdarabok / úgy hullnak eléd / ezek a szavak. / A lét dadog, / csak a” (Koppar köldüs 76). A csonkán hagyott sort egészíti ki Jékely Korai búcsúztatójának egy strófája: „Találkozást Veled most hol keressek, / hol s merre jársz, miféle csillagon? / Utánad micsoda létrát eresszek, / hol induljak meg, micsoda nyomon, / hogy fájdalmamban mindjárt meg ne vesszek?” (uo.). Ez utóbbi verset Jékely 1944-ben írta, édesanyja megsejtett, de akkor még be nem következő halálára; s ez teszi érthetővé, miért fogalmazta meg a halálon túli vágyakozást szinte romantikus közvetlenséggel, a személyes érintettségből fakadó, túlcsorduló érzelmi áradással. E két részlet egymás mellé tételével viszont Tandori - az egész kötetre visszamenőleges érvénnyel - az élet és halál viszonyát a dadogás és tiszta beszéd ellentétével azonosítja. A József Attila-részlet megcsonkításával ugyanis nem „a törvény a 77