Szilágyi Márton: Kritikai berek - JAK-füzetek 81. (Budapest, 1995)
II. Ráolvasásból katedrális?
diadal, hiszen a kötet nem így ér véget. A Londoni mindenszentek éppen az utána következő József Attila-Jékely—Tandori-montázs miatt nem degradálja a széthulló nyelven elmondott halálélményt puszta nyersanyaggá vagy átlapozható előkészületté. A vers szcenikája - a lírai én repülőgépen utazik, a cél megnevezése nélkül, s így szólítja meg a halott Szpérót, aki szintén az égben lehet valahol — szervesen összefügg a Jékely-idézettel, ám azt ironikusan racionalizálja és leleplezi: minek a lajtorja, hisz az ég üres. A Koppar köldüs nagyszabású kompozíciós bravúrját nem ismétli meg a Döblingi befutó. Míg a verseskötet bizonyos értelemben egy élhető életformától való búcsúzást jelent, a regény a váltás alapállapotát akarja megragadni. Éppen ezért a radikális nyelvalakítástól el is távolodik a szerző, bár nem tagadja meg. A narrátor külföldi bolyongása itt ideologikussá minősül: a lóversenypályák felkeresése válik céllá. Ám Tandorit nem a játékszenvedély érdekli. Föl újít e keretben egy tradicionális toposzt, a ló, illetve a lovas metaforáját. Hasonlóan nagy hagyományú szimbólum ez, mint a korábbi életműben volt a madár, amely verébként konkretizálódott. Tandori létszimbólumként kezeli a lovakat, kapcsolódva ahhoz a mitikus örökséghez, amely élet és halál együtteseként fogta fel a lovasokat — ahogyan erre Tarján Tamás felhívta a figyelmet (Tarján Tamás: Az: angyalok és a lovak. In: Az élő magyar líra. Öt előadás. Tatabánya, 1993. Új Forrás könyvek 17. 47-55). A Döblingi befutó komponálása ebben az értelemben is a váltás, az újraindulás jegyében történt, nem véletlen a lóverseny indításának oly sokszor fölidézett pillanata. Még s már együtt szerepelnek a narrátor értékrendjében a verebek és a lovak. A ló emblémájának jegyében kezdődő új szakasz azzal hitelesíttetik, hogy Tandori a névmágiáig lehatolva azonosítja a számára kedves, halott verebeket a kiszemelt lovakkal: a narrátor akkor távozik általában nyertesen a pályákról, ha legalább ennyi személyes kapcsolatot rá tud vetíteni a tétre, helyre, befutóra megtett lovakra. Azaz egymásra úsztatva szerepel itt a madár és a ló, olyannyira, hogy egymásnak is metaforájává válnak. Ennek a kettős fénytörését Tandori így fogalmazza meg -79