Szinetár Miklós - Kozák Gyula: Így kell ezt! …Vagy másképp. Szinetár Miklós elmondja életét Kozák Gyulának (Budapest, 2003)
Kozák: Ez így volt, hiszen volt egy kis számú filmes filmgyári társaság és volt egy bizonyos számú kitüntetés, és az pillanatok alatt elkelt. Szinetár: Nehogy félreértés essék, a műalkotások esetében hoszszabb távon csak a végeredmény a fontos. Ezek a filmek, amiket manipulativ célokkal készítettek, engedtek sőt forszíroztak, hogy a külföld lássa, hogy itt mi mindent lehet, ezek végül is nagyon jó filmek. Kozák: A Tízezer napot említetted, kitűnő film. Szinetár: A politikai körülmények nem a művek értékéből vonnak le, ezek nagyon jó művek, csak az idegesít, amikor körülöttük még mártírszag is terjeng. Kozák: Tulajdonképpen azt mondod, hogy hagyjuk már békén egymást. Szinetár: Körülbelül! Ahogy azt a József Attila mondja „Békévé oldja az emlékezés". Jó lenne ezeket a dolgokat békévé oldani az emlékezésben. Mert elég borzasztó, hogy ma volt szovjet hírszerző tisztek szaladgálnak nemzeti színű kacagányban. Ez a skizofrénia számomra nehezen elviselhető. Persze ennek történelmi gyökerei vannak. Az az ellenálló filmrendező, aki keményen beolvasott a rendszernek- egyébként nagyon jó volt a filmje! - az ebből ötszörös életszínvonalon élt, mint az a szerencsétlen televíziós rabszolga, aki csak Mikszáthot, Móriczot vagy Madáchot rendezett. Kozák: Visszatérve a Csárdáskirálynőre, ki osztott szerepet? Szinetár: Közösen, a német producerrel. Ugyanis a németek hozták Anna Moffót és René Kollót. Moffo akkor abszolút a csúcson volt. Az különösen tetszett, hogy Kohóról leírta a korabeli magyar kritika koronázatlan királya, hogy dilettáns! Ehhez képest egész nagy világkarriert futott be. Megjelent az Elet és Irodalomban egy nagy cikk, olyasmi volt a címe, hogy „Nemzetközi hakni". Nagyon cinikus, amit akkor gondoltam, amikor ez a cikk megjelent: szegény, tehetségtelen Moffo ezért a filmért negyvenezer dollárt kapott, az újságíró meg esetleg négyszáz forintot a cikkéért. Kozák: Téged milyen szinten fizettek meg Moffóhoz képest? Szinetár: A töredékét, vagy még egy töredékét sem kaptam, mert magyar filmrendező, úgynevezett részhonoráriumot kaphatott csak. Annak a részhonoráriumnak a felét le kellett adni a Nemzetközi Koncertirodának, mert akkor ez volt a szabály. És ez a részhonorárium se lehetett annyi - mondta az akkori Hungarofilm illetékese -, mint azok a koprodukciók, amelyek a nemzet létkérdéseivel foglalkoznak. De ez halálosan komoly, meg kell nézni a gázsinkat. 231