Szolláth Dávid: A kommunista aszketizmus esztétikája - Opus 13. (Budapest, 2011)
VII. Zárszó
művek éppen ezen kontextuális tényezők meghaladásával keletkeznek és fennmaradásuknak, egyetemessé válásuknak a dekontextualizálódás nemcsak kísérőjelensége, hanem egyenesen feltétele. A kontextuális tényezők azonban leginkább csak a mozgalmi-kommunista művészet kortársi szerepét és a művek hatalmi aspektusait jelölik ki. Az esztétikai lehetőségek nem redukálhatok a politikai diszkurzusok és a szubkulturális gyakorlatok koordináta-rendszerére. Déry, József Attila vagy Palasovszky műveit esztétikailag leginkább az jellemzi, hogyan állnak helyt lokális kontextusaikon kívül, a kortárs magyar vág)' nemzetközi mezőnyben. Ennek ellenére nem közömbös megnézni, hogy milyen profán kulturális miliőből indulnak ezek a művek, olyan magas célokkal, mint hogy például versenyre keljenek Proust regényével. Az pedig már esztétikai sajátosságaik kulturális meghatározottságához tartozik, hogy elsajátított normakészletük egyik fele egy művészet-, illetve esztétikatörténetileg szinte nem létező és teljességgel anakronisztikus világban (a munkásmozgalmi kultúra világában) van. A Déry korabeli nyomor realista és szocreál regényekről folyó esztétikai viták a (szocialista) realizmus és a (forradalmi) romantika álláspontjai között dúltak - nem az 1830-as, hanem az 1930- as években! Van értelmező, aki József Attila egyes műveit posztmodernnek tartja. Mármost a mozgalmi kórusköltészet (amelynek közegébe néhány József Attila-vers tökéletesen illeszkedik), valóban leépíti például a szerzőfunkciót, csakhogy ez itt egyáltalán nem posztmodern jelenség, hanem premodern regresszió. A szavalókórusoknál azt láthattuk, hogy a közösségi szakrális funkció művészetelőttiségébe vonul vissza a költészet a művészeti autonómia területeiről. Mindebből az következik, hogy nem tud hozzáférni az irodalomtörténet a mozgalmi és a kommunista múlthoz addig, amíg nem veszi figyelembe a normakettősséget, amely ezen alkotások megkettőződött esztétikatörténeti idejében: anakronizmusaikban, regreszszióikban is kifejeződik. A magam részéről pusztán arra szeretnék rámutatni, hogy érdemes az irodalomtörténetnek is foglalkoznia a kommunista múlttal és a munkásmozgalom történetével. 257