Szűcs Katalin Ágnes: Rendszerváltás a színházban (Budapest, 2017)
3. A rendszerváltás mint az esztétikum része
Tartuffe-ök Klasszikusok színrevitelénél nem ritka jelenség, hogy a rendezői mondandóhoz igazíttatik a mű, nem magából a drámából olvastatik ki az éppen érvényes „üzenet”. Máskor a legteljesebb rendezői hűség is megkérdőjeleződik egy új gondolat felbukkanása láttán, akkor is, ha az koherens értelmezés részeként jelenik meg. Az előbbi esetre jó példa a debreceni Tartuffe-döadís, amely bár kicsit korábbi, az 1989/1990-es évad bemutatója volt, tárgyalása mégis ide kívánkozik, hiszen időben sem túl távoli. A Hajdú-Bihari Napló recenzense, Pozderka Judit szerint termékeny felismerés vezette a rendezőt, Vas-Zoltán Ivánt, „amikor kapcsolódási pontok után kutatott. Látszólag nem is volt nehéz dolga, hiszen ki vonná kétségbe: körül vagyunk véve tartüffökkel. Csak éppen eltévedt a damaszkuszi úton, amelynek titkait nyomozta. Megoldásra nem magában a drámában lelt, írt inkább egy-egy jelenetet annak elejére és végére. Ily módon nemcsak rendezőként, társszerzőként is jegyzi az előadást”.206 Míg azonban a nyitó jelenet, a reggeli ájtatosság a recenzens szerint szerencsésen vezette be a művet, anélkül, hogy sértette volna annak autonómiáját, a befejező rész didaktikusán megterhelte. Amikor ugyanis befejeződik Molière darabja: a szereplők éppen a királyt éltetik, s a száműzetéstől megmenekült Orgon és háznépe is készülnek hálájukat leróni, Debrecenben útjukat állta az utcáról beáramló forradalmi tömeg, s az előadás sajátos rendszerváltással folytatódott. Az utca népe indulójában a köztársaságot éljenezte, a „fényes szelek nemzedéke” pedig tisztogatásba kezdett, ledöntötte talapzatáról a Szent szobrát, és letaszította a falról a Madonna-képet. Ebben a jelenetben a beszámoló szerint színre lépett Orgon titokzatos barátja, Argas is - aki miatt korábban csaknem bajba került -, s a felkelők élére állt. A régi rend rendíthetetlen híve, Tartuffe előbb fizikai kínzások hatására aláírta előre kész „vallomását”, majd őrzőinek fogságából szabadulva diadalmasan emelte magasba a forradalom középen kilyukasztott zászlaját. A parabola megfejtése aligha kétséges, kétségtelennek tűnik viszont, hogy inkább a múltra vonatkozott a rendezői gondolat, illetve a rendszerváltás pillanatára, mintsem az azt követő időszakra - ami nem meglepő, alig egy-két hónappal a fordulat után. Az 1992/1993-as évad Tartuffe-dőadisa.inak némelyike azonban már a rendszerváltással felszínre került társadalmi anomáliákra is érzékenyen reflektált. A szolnoki bemutató207 szemlátomást nem tartozott ezek közé. Az ellentétes értékelésekből is kiolvasható, hogy az előadás egyértelműen Orgonról szólt, nem Tartuffe-ről. Zappe László szerint volt ugyan „egy helyes és termékenynek tetsző alapgondolata”, nevezetesen „hogy a címszerep nem feltétlenül a főszerep. (...) Hiszen a darab persze leleplezi az álszenteskedést, a képmutatást, de igazi rejtélye, 206 Pozderka Judit: Tartuffe, a „reformer”, Hajdú-Bihari Napló, 1990. február 19. 207 !993- február 19. Rendező Fodor Tamás 106