Szűcs Katalin Ágnes: Rendszerváltás a színházban (Budapest, 2017)
3. A rendszerváltás mint az esztétikum része
Horváth Péter Csao Bambino című darabjának101 — kritikámban ugyan épp darab voltát vitattam102 —, vagy alcíme szerint inkább revüjének megkapó erénye a szemlélete volt. Az akkori számonkérő, leszámoló hangulatú világban a főhős (Horváth Péter prózaírói munkásságának ismeretében bizton állítható, hogy a szerző alteregója) kesernyés mosollyal meg tudott békélni a múltjával, a családja múltjával (az ötvenes években édesapját bebörtönözték), s érzékeltetni tudott valamit abból a kötődésből, amit patetikusan hazaszeretetnek hívunk. Kevésbé patetikusan pedig azzal a charmeur gesztussal fejezhető ki, amellyel az előadásban a kedves nagypapát játszó Káló Flórián és a főszereplőt, a gyerek Horváth Pétert adó Józsa Imre énekelte hanyagul fejébe nyomott kalappal a színpadra nosztalgiázott egyik slágerben: . .mert én itt születtem, ez a hazám”. Azért fontos ez, mert a rendszerváltás óta a társadalom pluralizálódásának egyik sajnálatos velejárója a haza fogalmának kisajátítására irányuló törekvés jobboldali körökben, s ami ezzel szorosan összefügg, a történelmi tények egy részének eltagadása, meghamisítása. Ebből a szempontból (is) fontos bemutató volt a Budapesti Kamaraszínházban Erdélyi Mihály Vedd le a kalapod a honvéd előtt című „dalos, nótás, gyöngyvirágos honvédparádé”-ja Bezerédi Zoltán rendezésében.103 Az előadás új időknek régi dalaival nem nosztalgikus látszatvalóságba próbálta ringatni nézőjét, épp ellenkezőleg. A mindenkori filmhíradó manipulativ tárgyilagosságával, fekete-fehérben, a dokumentumfilm modorában szólalt meg a legelképesztőbb blődség is Bezerédi színpadán, kordokumentumként. És hát persze a szöveg maga is kordokumentum. A társulatnak, a Budapesti Kamaraszínház művészeivel kiegészült végzős főiskolai osztálynak „nem kellett mást tennie”, mint híven tolmácsolni a művet a maga öszszes bugyutaságával, legfeljebb ha csipetnyi iróniával, számos rendezői truvájjal, de leginkább ártatlanul naiv szemekkel, s a szöveg önként és dalolva fordult önnön tragikomikus paródiájába. Igaz, a darab vége némi kiegészítésre szorult. A szerző 1942-ben még nem tudhatta - talán sejthette volna? — a történet végét, a Don-kanyart. A Horthy-korszaknak az MDF-kormány által elkezdett rehabilitálása, s a nacionalizmus újjáéledése közepette rendkívül fontos gesztus volt ez a bemutató, miközben az előadás formanyelvét tekintve is jelentős színházi esemény lett. A mindenkori magyar katona volt a hőse Kárpáti Péter Az ismeretlen katona című drámájának, amelynek ősbemutatóját a Játékszínben Verebes István rendezte.104 A korabeli kritikák tanúsága szerint a teret és időt szabadon kezelő műben 101 Az ősbemutató 1991. február 2-án volt a József Attila Színházban, Léner Péter rendezésében. A művet időről időre előveszik, várható élettartama azonban addig terjed, ameddig élnek még azok a generációk, amelyeknek gyermek-, illetve fiatal felnőtt kora a revüben megjelenített időszakra, az ötvenes évekre esik. 102 Szűcs Katalin: Csao Horváth Úr! Színház, 1991. április, 21. 103 Bemutató 1991. április 20. 104 Az ősbemutató 1990. március 10-én volt. 74