Tallián Tibor: Magyar képek. Fejezetek a magyar zeneélet és zeneszerzés történetéből, 1940-1956 (Budapest, 2014)
"A műalkotásnak minden irányítását károsnak tartjuk". politikai fordulat zenei következmények
Altersstiljévd kapcsolatban. Ebből arra következtethetünk, hogy ha Szervánszky a maga útját járhatja tovább, egyáltalában nem sietett volna követni Bartókot annak kései, romantizáló fordulatában. Csakhogy - és a zenei párthatározatnak, minden efféle totalitárius párthatározatnak éppen ez a lényege - ezentúl sem ő, sem más nem járhatott saját, önálló utat, legalábbis nem nyilvánosan. Szervánszky Endre és sok társa eleinte talán nem is fogta fel, hogy a párthatározat megfosztotta oly nagyra becsült művészi és gondolati szabadságától, vagy ha felfogta, nem tiltakozott ellene nyilvánosan, sőt, talán még belsőleg sem. Raics István szavával: nyugtalan, tépelődő, vívódó személyiség lakozott Szervánszkyban, márpedig a vallás, politika, filozófia története sok példával tanúsítja, hogy tépelődő, vívódó szellemek, ha egyszer átélték a megvilágosodás élményét, a továbbiakban rendíthetetlenül ragaszkodnak ahhoz, amit a vízió, a külső vagy belső hang sugallatára felismertek. Mintha a fény, amit megpillantottak, elvakítaná őket mindennel szemben, ami a külső és belső világban továbbra is alapot ad tépelődésre, vívódásra, nyugtalanságra. Sok kommunizmushoz megtért értelmiségi élethosszig tartó rendíthetetlen párthűségét magyarázza ez a motívum. Szervánszky Endre nem tartozott közéjük. Nem tudjuk, mennyire és meddig hitt a kommunista doktrínában, de látni fogjuk, hogy az ötvenes évek közepén, a József Attila Concertóban újra a régi, a vívódó, tépelődő szellem nyilatkozik meg. Ami 1950 táján történt, azt a kortársi politikai esztétika úgy értékelte, mint Szervánszky megtérését a szocialista realizmushoz. Sárai Tibor írta 1949-ben, üdvözölve az első újhangú Szervánszkymű, a Vönósszerenád megjelenését: Szervánszky szerenádjának jelentősége éppen abban van, hogy szerzője - saját bevallása szerint - tudatosan a Bolsevik Párt határozata kiértékelésének szellemében komponálta ezt a művét, és hogy ez a mű nagyon jól sikerült. Szervánszkynak nem volt könnyű dolga. Érett zeneszerző, akinek stílusa már kialakult. Ennek a stílusnak alaphangjára a kétségbeesett, nyomott hangulatú lassú tételek zsúfolt disszonanciái nyomták rá a bélyeget (3. Divertimento). Persze ez a bélyeg hiteles, mert a kor, a fasizálódás és a fasizmus korának bélyege. A szocializmust építő, felszabadult, öntudatos és optimistán magabiztos kor bélyege egészen más. Szervánszkyban volt annyi erő, emberszeretet és bátorság, hogy stílusában megtegye a 180 fokos fordulatot. Valóban a Szerenád felszabadult melódiáival, táncos ritmusaival, az egésznek kedves derűjével alkalmas arra, hogy példának állíthassuk.4 Szervánszky Endre Vönósszerenádjában minden további nélkül felismerjük ma is a felszabadult melódiákat, táncos ritmusokat, az egész mű kedves derűjét, amit a kortárs zeneszerző-kritikus kihallott belőle. De hogy mindezek a zenei jegyek kifejeznék a szocializmust építő, felszabadult, öntudatos és optimistán magabiztos kort...? Valójában legfeljebb a Bolsevik Párt határozatát fejezhetnék ki, mely azt állítja, hogy a kor felszabadult, öntudatos és optimista. De nem fejezik ki még ezt sem. Bármi volt is a szerepe a párthatározatnak Szervánszky irányváltásában, ami zenéjében történt, az nem volt több vagy más, mint hogy ideiglenesen lekanyarodott a bartóki expresszionizmus meredek ösvényéről, át a magyaros szerenádklasszicizmus lankásabb csapására, arra az útra, ame4 Zenei Szemle [3/2] (1949. augusztus), 100-101. 284