Tallián Tibor: Magyar képek. Fejezetek a magyar zeneélet és zeneszerzés történetéből, 1940-1956 (Budapest, 2014)
"A műalkotásnak minden irányítását károsnak tartjuk". politikai fordulat zenei következmények
Ami a zeneszerzést illeti, Sárközy kinyilvánította „Bárdosnak eszébe sem jutott »iskolát« csinálni a zeneszerzésben. Vagy ha igen, hát jó példával járt elöl olyan mai tárgyú műveivel, mint: Ember a gátra, Napfényes utakon, Aranykalász, Gazdadicsérő, sőt Tavaszi indulók az MDP II. kongresszusára stb”. Mindennél fontosabb, hogy múlhatatlan érdemeket szerzett mint a magyar kóruskultúra vezető egyénisége. „Ez az a »Bárdosiskola«, amiről csak a legnagyobb megbecsülés hangján szabad beszélni.” Végezetül többes szám első személyben hamut szórt a Bárdos-kérdést felvető ideologikus alany fejére: „hogyan volt lehetséges egy zeneszerzőről, aki itt él és dolgozik közöttünk, olyan hiányos képet nyerni, mint azt tettük?” Farizeus kérdés, két értelemben is. Lehet, hogy Várhegyi a Tilinkós és a Sárgarépa kivételével valóban nem ismerte Bárdos műveit, Szabó cikke azonban biztosan előre megfontolt szándékkal hagyta figyelmen kívül azt a frissen kelt nagy kórusmotettát, amelyre Mihály András egy évvel korábban cím szerint utalt: „Kölcsey-versre írott kórusa [...] jellemző példa arra, hogy milyen mély lírai hangokat tud megpendíteni Bárdos”. Nem lepődnénk meg, ha a Bárdos elleni hadművelet mindkét zenész hangadója - akiknek általános intelligenciája megmagyarázhatatlan ellentmondásban állott ideológiai elvakultságukkal - megértette volna A földhez üzenetéből azt, ami rájuk, az általuk képviselt szellemi-politikai irányra vonatkozott, és a maga módján reagált volna rá. Mihály András idézett mondatához a következő kiegészítést fűzte: a mű „egyben jellemző [példa] arra is, hogy ilyen mély művészi hozzáállásra elsősorban a filozofikus szemlélődés, az enyhén misztikus világszemlélet kifejtése ihleti” Bárdost. Vagyis tulajdonképpen vallásos műnek nyilvánította, de véleményét úgy kódolta, hogy a valódi tartalmat csak a vájt fülűek vehessék ki. Szabó (joggal) ellenségesnek tekintette Bárdos álláspontját, de mivel nem akarta „eláztatni” kartársát, meg sem említette A földhezt. Milyen politikai tanulságot rejthetett Bárdos a Kölcsey-megzenésítésbe, amellyel vérmérsékletük szerinti mértékben provokálta Mihály Andrást és Szabó Ferencet? Hívőként és a hit szolgálatának elkötelezett muzsikusként a kommunista hatalomátvétel nyomán előállott ellenséges viszonyok bizonyosan megviselték Bárdost, de a monumentális politikai akciót sub specie aeternitatis nem tekintette másnak, mint az emberiség szokásos balga és öncélú szellemi escapade-jainak, kitörési kísérletei egyikének a Föld erőteréből, a szent szabály kötelmeiből. E meggyőződése vonzotta Kölcsey nagy távlatú antropológiai allegóriájához, amelyet a költő a goethei Grenzen der Menschheit és a Tragédia XIII. színe közötti kronológiai felezőponton fogalmazott meg. A motettával Bárdos az emberi lét örök törvényeire emlékeztetve a realitások tiszteletben tartására intette korának fantasztáit. De az is meglehet: A földhez Bárdos önvallomását is rejtjelezi. A Kölcsey-motetta nem előzmény nélkül került ki műhelyéből. Két kórusepigrammából és egy kánonból álló ciklus előzte meg a költői verseire és szavaira: Nemzeti fény, Bátorság ad erőt, Négy szó. Hozzájuk testvériesen csatlakozott József Attila utóbb agyonidézett töredékének megzenésítése: Dolgozni. A jeligesorozat 1947/1948 utolsó demokratikus évadában keletkezett, tételeinek markáns letétje intést és biztatást közvetített a százakhoz és ezrekhez, akik énekelték őket. A halott költők szavaival Bárdos valódi „mai” attitűdöt sugalmazott; ennél építőbb zenét a leghevesebb vérmérsékletű ideológus sem kívánhatott. Hogy hitte-e a komponista a lelke legmélyén: a bátorság, a munka, az egybeforrás nyomán kigyúl a nemzeti fény? Hinni akarta, ahogyan azt is: az ország, a nemzet, a nép Napfényes utakon lépdel a jövő felé - 1948-ban komponált norvég népdalfeldolgozása, ame311