Tallián Tibor: Magyar képek. Fejezetek a magyar zeneélet és zeneszerzés történetéből, 1940-1956 (Budapest, 2014)
"Nem én kiáltok, a föld dübörök". Magyar zene sztálin halála után
További párhuzamos zsánerekre ismerünk a szvit, illetve a szimfónia második helyen álló lassú tételeiben. Rokonságot sejtetnek a Szabó Ferenc alacsonyan szárnyaló költői stílusában fogalmazott címek: Jobbágysors, a deres, illetve Az eltiprottak szomorúsága. A kor ismerői joggal kérdezhetik, a kulákhajsza, a beszolgáltatás éveiben kinek a sorsa iránt nyilvánítják részvétüket a tételcímek: a falu új elnyomottjaival éreznek-e együtt, vagy a múlt paraszti szenvedésein keseregnek? A megrögzött kommunista szerző esetében a kérdés fel sem merülhet: Szabó zenéje nem a jelen embereinek valós szenvedéseiről, hanem a múlt politikai sztereotípiáiról elmélkedik. Ennek megfelelően a Lúdas Matyi szvit második tételét vajmi kevéssé fűtik szociális indulatok; a tétel gyermekdalként is közismert népdalt dolgoz fel, mely legfeljebb szép melankóliát sugároz, nem a deresre húzott hős osztályharcos érzelmeit. Hasonló szentimentális forrásból merít a párdarab, az Emlékeztető második tételének kifejezésmódja. A dallamfordulatok érzelgőssége és a könnyes harmóniakészlet arra vallanak, hogy a komponista a filmbéli cselekmény privát fájdalmainak zenei lenyomatát kísérli meg szélesvásznú történelmi-társadalmi freskóvá felnövelni a vitathatatlanul nagyvonalú, egyszerűségében meggyőző formaépítéssel. Panaszdal és verbunkos temetés után az Emlékeztető-szimfónia rejtett cselekménye visszatalál a Lúdas Matyi fináléjának mesebeli bizonyosságához: a finálé zenéje a keringő triviális álomvilágába menekül. A tétel címe szerint Ifjú szerelmesekről szól, ám az ő remélt boldogságukon túl e keringőzenében bizonyára a társadalom rózsaszínű jövőjébe vetett bizalom is meg kíván nyilatkozni, ahogy azt a szocialista optimizmus kötelező érvénnyel előírta. Szabó Ferencnek az ötvenes évtized első felében komponált három nagyszabású művét már a kortársak némelyike triptichonnak, hármas ikonnak nevezte. Az ortodox ikon a hit tárgyának eszményített megjelenítésével formálja a hívek lelki tartalmait, s ezzel második, transzcendens valóságot hoz létre tudatukban. A komponista bizonyára valami ilyesmire törekedett a keringő-tételben, azonban szimfóniazáró zenéje csak elmosódottan vetíti lelki szemhatárunkra e másik, eljövendő, vidám valóság képét. Úgy is mondhatjuk, a zeneszerző Szabó az Emlékeztető utolsó tételében cserbenhagyja a zenepolitikus Szabót. * Életművének következő nagyszabású darabjában Szabó Ferenc kilépett a tisztán zenekari műfajok köréből. Mint a koresztétika parancsának egy személyben megfogalmazója és hű követője, Szabó vokális szöveges darabot helyezett zárókőként politikai-zenei hitvallásainak hármasívű emlékművére. Föltámadott a tenger oratóriumát 1955 tavaszán mutatták be a Magyar Rádió ének- és zenekarának az 1945-ös történelmi fordulóra emlékező hangversenysorozatán, a szerző politikai és zenei rangjának, valamint a műfaj igényének kijáró figyelem közepette. A megkülönböztetett érdeklődést jelezte, hogy Szabolcsi Bence 1955. július 3-án a Szabad Népben közzétett programcikkét részben Szabó Ferenc oratóriuma értékelésének szentelte, míg a cikk másik felében Szervánszky Endre József Attila Concertóját elemezte. A két szerző és mű összekapcsolásában nyilvánvalóan a jószolgálat szándéka vezette Szabolcsi tollát. A reformista Szervánszky és a sztálinista Szabó között akkoriban már nyűt ellentét feszült, ezt kísérelte meg áthidalni a zenetörténész jellegzetes egybelátó tekintete, kiemelve a különbségek, sőt ellentétek mögött rejlő egységet. Válasszuk Szabó Ferenc oratóriumának megismeréséhez első kalauzul Szabolcsi Bencét. Idézzük az 1955-ben létező legnagyobb nyilvánosság elé tárt veretes szövegét! 396