Turnai Tímea: A színpadi látvány művészi útjai (Budapest, 2017)
A színpadi építészet mesterei - játéktér-tervezés
Meller András (1946) Belsőépítész, díszlettervező, a Théba Művészeti Szakközépiskola szaktanára. 1974— 1989 között tervezett a Várszínház, a Józsefvárosi és a József Attila Színház, az Odry Színpad, a Játékszín, a Mikroszkóp Színpad számára, valamint számos vidéki színháznál. Magyar tévéfilmek tervezőjeként ugyancsak ismert, számos belsőépítészeti munkája mellett. Már 1980-ban izgalmas tereket alkothatott, amikor a Színház és Filmművészeti Főiskolán, Kazimir Károly rendező osztályával, Iglódi István rendezésében, bemutatták Leonard Bernstein West Side Story című művét. Sorsdöntő találkozásnak ítélte a tervező, az ugyanebben az évben, Harag György rendezésében létrejött a Kisfaludy játék című előadás játéktereit, Győrben. (Korábban Meller András Harag György rendező asszisztense volt). 1980-ban érdekes díszletet készített Brecht Kurázsi mama című előadásához is. Áttetsző fólia háttér előtt, a több ponton bekötött katonai álcaháló mozgatásával változtatta a tervező a helyszíneket, a rendező Iglódi István kérésére. Az 1983-ban Várkonyi Mátyás—Miklós Tibor-Reinthaler Éva jegyezte, a Rock Markó Iván: A. szamuráj, A nap szerettei műsorban, ősbemutató, Kisfaludy Színház, Győr, 1980. Rendezte Markó Iván