Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Hazai közegben
szó, azaz a nyelvről."’00 Ennek a kettős portrénak azonban nemcsak a József Attiláról, hanem a Kosztolányiról írott része is érdekes. Láttuk, Kosztolányival az Ady-kérdésben nem értett egyet, álláspontját mégis igen nagyra értékelte: „A magyar irodalom nagy virágzásnak indult az elmúlt két esztendőben. Egy új nemzedék került fel, az én korosztályom. Ez a nemzedék Kosztolányiban látta a vezetőjét, aki Ady pamflettje óta minden dagály és pátosz, minden szélső állásfoglalás mélységes megvetőjének bizonyult. Világnézete egyszerre volt nihilista és sztoikus."100 101 Ez, a munkásmozgalmi logikának, a szociális szempontok előtérbe helyezésének ellenszegülő irányválasztás tükröződött Némethnek Márairól ekkor kialakított értékelésében is. Máraira nem A zendülők megjelenésekor figyelt föl. A publicistáról már a Bécsi Magyar Újságban is elismerő cikket írt. Bár Albert Ehrenstein osztrák publicista hatását konstatálta írásain, s bizonytalan volt a szerző további pályafutását illetően, egyértelműen felismerte ragyogó újságírói tehetségét, méltatása felfedezés értékű gesztusként értékelhető.102 A két publicista, úgy látszik, Németh berlini tudósítói kiküldetése idején személyes kapcsolatra is lépett, ami annál inkább érthető, mert Márai is becsülte kritikusának közírói tevékenységét: „Máraival Berlin óta volt néha kapcsolatom. Ismerte a Bécsi Magyar-beli dolgaimat és nagyon értékelte munkásságomat."103 A zendülők megjelenése kapcsán az újságíró után most a regényírót is fölfedezte, sőt a regényről szóló méltatása előtt a lírikus Márairól is nagyon elismerően szólt: a Mint a hal, vagy a néger című kötetéről, nyilvánvaló túlzással, azt állapította meg, hogy az „az esztendő legértékesebb lírai megnyilatkozása". A regényről írt érzékeny értelmezéséből, amely művet egyébként az újságíró Márai legjobb erényeinek a széppróza területére történt kiterjesztéseként üdvözölt, arra a fejtegetésre hívom föl a figyelmet, amely egy olyan állásponttal vitatkozva, mely „burzsoa-ügyként" kicsinyelte „a lázadó sihederek történetét", Márai sikerét egyenesen annak tulajdonította, hogy képes volt osztályfeletti szintre emelkedni. Ebből a szempontból a problémafölvetésnek a polgári életvilág keretei között maradását nem korlátként, hanem kifejezett előnyként értékelte: „a burzsoa durvább életgondoktól való mentessége előfeltétele annak, hogy valaki az életnek ilyen fundamentális kritikájára adja magát."104 Az idézetből az is kiderül, hogy Németh a társadalomkritikával szembeállítva az élet fundamentális kritikáját tartotta az irodalom igazi feladatának, amit Kosztolányi regényeiben, Márai A zendülők című könyvében vélt megtalálni. S ezt ismerte föl barátja és sorstársa, Kuncz Aladár halála előtt megjelent szellemi testamentumában, a Fekete kolostor című regényben. A Kunczcal való kapcsolatukról 1919- es bécsi elválásuk után meglehetősen hiányos tudással rendelkezünk. Érintkezésük megszakadására gondolni Németh bécsi emigrációjának teljes időtartamára nagyon valószínűtlen feltételezés lenne. Még az a Soltész Gyula is be lett avatva például bécsi házasságkötésének ügyébe, aki az internáltság alatt sokkal kevésbé állt közel hozzá, mint Kuncz Aladár. Ahhoz azonban, hogy személyesen találkozzanak, a Budapesten élő, majd Kolozsváron letelepedett jóbarátnak Bécsbe kellett volna utaznia, s erre nincs adatunk. Levélváltásuknak sem maradt nyoma a húszas évek első feléből. 100 Uo. 101 Németh Andor emlékezése - kézirat. 102 Márai Sándor: Panaszkönyv, BMU, 1922. július 23. 6. 103 Németh Andor emlékezése - gépirat. 104 Márai Sándor, a regényíró, A Toll, 1930. október 22. (12. sz.) 8-11. 135