Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Idegenben
kapcsán Bad Ischl melletti közös üdülésükről is megemlékezett. A könyvkritika hangvétele alapjában elismerő, a szerzőnek nemigen lehetett oka az elégedetlenségre. Németh mégis nyilvánvalóvá tette, hogy az a fajta forradalmi, kíméletlenül osztályharcos költészet, amelyet Gábor Andor művel, tőle merőben idegen. Németh elismeréssel nyilatkozott Gábor költészettechnikai tudásáról, nem tagadta, hogy a versek gyakran erős, szuggesztív hatást gyakorolnak az olvasóra, főleg arra, aki ideológiailag azonos hullámhosszon van a versek mondandójával. A fentebb vázolt költészeteszménytől mindazonáltal mérföldek választják el ezt a népies formában írt, agitáló proletárköltészetet, s a kritikus nem is rejtette véka alá fenntartását: „titokban azt hisszük, hogy a költészet mégis más - homályosabb, halkabb és főleg titokzatosabb valami".314 Olyan megállapítás ez, s a cikk többi értékelési szempontja is alapjában véve hozzá igazodik, amelyhez Németh majdnem élete végéig ragaszkodott más, hozzá sokkal közelebb álló költők ilyen típusú gyakorlatával szemben is. Ezzel a Németh gondolkodásában 1923 végétől kezdve feltűnően megélénkült költészetelméleti reflexióval azért foglalkoztam ilyen behatóan, mert tisztázni akartam, hogy meddig jutott el a Éráról való gondolkodásában József Attila atyai barátja, műhelyének benső ismerője, egyik legjobb kritikusa és monográfusa, amikor megismerkedtek és barátságot kötöttek egymással. Megismerkedésüket egymástól eltérő két változatban meséli el József Attila című könyvében. „Néhány héttel vagy hónappal később - olvassuk az első változatot, amely évszámot nem, csak a Lázadó Krisztus című versért kirótt büntetést adja meg támpontként - József Attila személyesen is jelentkezett. Egy délután ismeretlen ifjú szerénykedett annál a kávéházi asztalnál, ahol Kassák Lajos táborozott vezérkarával. Mikor elmentem mellettük, Kassák utánam szólt: »Álljon meg, Németh Andor. Átadok magának valakit.«"315 A bírósági ítélet azért nem elégséges támpont az esemény keltezéséhez, mert az ügyben a királyi bíróság több szinten és nagyon különböző időpontokban ítélkezett. A kapcsolat születéséről szóló másik történet néhány oldallal később így hangzik: „Egy szeptemberi délután fiatal fiú áll a villamosmegálló előtt, szétnéz, felfedezi a kávéházat, kétszer-háromszor elsétál az ablakok alatt, megáll a sarki újságárus standjánál (magyar emigráns), beszélnek, az újságárus bejön, megkeresi Kassákot és közöl vele valamit, egy maista kimegy az utcára a fiúért és beszólítja a kávéházba. Visszasüppedtem merengésembe. József Átüla volt. Aznap érkezett Magyarországról."316 A két történet nincs összhangban egymással, bár a szöveg megteremti ehhez az előfeltételeket, amikor a közbeeső oldalakon azt olvassuk, hogy „kétszer, vagy háromszor találkoztam József Attilával akkoriban. Azután eltűnt. Hazautazott Magyarországra."317 Nem zárható ki ugyanis, hogy József Attila egy-két napra Bécsbe utazhatott, még mielőtt 1925. ősz elején tartósan az osztrák fővárosba költözött. Bármint történt is, az emigráns írót elbűvölte a fiatal, játékos, kedves fiatalember magatartása, s barátságot kötött vele. Az 1944-es monográfia első oldalain pontosan végigkövethető, hogy milyen nehezen és fokozatosan tudta csak leküzdeni idegenkedését Németh egy olyan költővel szemben, akinek első kötetéből csak úgy dőlt az esztétizmus avatag illata, aki formában 314 Egy új verseskönyvről, Diogenes, 1923. október 20. (16. sz.) 13-14. 315 József Attila, Cserépfalvi, Bp., 1944.10. 316 Uo. 43-44. 317 Uo. 29. 104