Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Hazai közegben
tételük a lehetetlen: az eszményien tökéletes szolga, a lélektelen ember."68 A regény tehát, túl minden szociális konfliktuson, rávilágít a teljesítmény-központú modern személyiség paradoxonára. A Láthatárban megjelent írás fontos felismerésekkel egészítette ki a napilap-kritikában írottakat. Németh itt a fénycsóvát a regény szociokulturális aspektusára irányította: „ez a regény rettenetes szatíra a polgári társadalom boldog harmóniájára. Ahol a problémákat kizárják az ajtón, ott bejönnek az ablakon: ahol az anyagi vagy érzelmi követeléseket nem engedik szóhoz, mert észre sem veszik őket,... ott ki kell azoknak robbannia."69 Egyedül a regény végkifejletével nem tudott kiegyezni. Egy végig manicheus szemekkel nézett, és újfajta impassibilitével ábrázolt világból történő keresztény erkölcsi humanista kihátrálásként értékelte a záró jeleneteket. Ez a konszolidált szellemi kapcsolat képezte azoknak a látogatásoknak a hátterét, amelyekre Németh József Attilát is magával vitte. „Kosztolányit mindenki érdekelte, mindenkit számon tartott, mindenkiről tudott. Attiláról is, természetesen - kezdi első József Attila-monográfiájában a látogatás krónikáját. - De nemcsak számon tartotta, nagyra becsülte... Elragadtatással élvezte Attila verseinek nem táj szavakkal tűzdelt, nem nyelvemlékekből, régi szótárakból táplálkozó, emelkedetten egyszerű, ízes, természetes magyarságát. De verseinek más tulajdonságait is. Képzelete meghökkentő szökellését, fordulatainak kiszámíthatatlanságát, kifejezésmódjának ravaszdi esetlenségét, dévajságát, humorát. Attila legmeghökkentőbb verseit idézgette legszívesebben. Szinte látom az arcát, ahogy Attila könyvében lapozgat s csillogó szemmel szavalja: Énekeljünk / hajaha!... - Ez igen! - kiáltott fel lelkesen. Ugrál, szökell, ujjong! Elragadó!" - újabb versek következtek, s Kosztolányi mindegyikükhöz lelkes kommentárokat fűzött. Majd az utolsó dicséret: Üde! Mulatságos! Illatos, mint a frissen szakasztott szamóca! - Csak értelme nincs - jegyezte meg valaki. - Hát a szamócának van? - vágott közbe Kosztolányi."70 Kuncz Aladárral való, 1928-ra datált találkozása kapcsán emlékiratának közöletlen részében szólt két barátja, a kolozsvári és a budapesti összeismertetéséről: „Egy másik este Attilával ismertettem össze. Nagyon megkedvelte Attilát, aki aztán sűrűn küldött neki verseket."71 Otthonosan Kosztolányihoz fűződő barátságának helyreállása jelzi, hogy az akklimatizálódás hónapjai sikeresen lezárultak, 1927 elejére Németh Andor újraszőtte kapcsolatait. Visszagyökerezése a magyar irodalomba hiánytalanul végbement. Gondosan és felelősséggel alakította ki álláspontját az aktuális irodalmi kérdésekben, függetlenítve magát akár baráti szempontoktól, személyes elkötelezettségektől is. Ezt az autonóm véleményalkotásra való elszántságot a Kosztolányihoz fűződő viszonyának további alakulása is jól szemlélteti. Az elismerés, amellyel a Néró vagy az Édes Anna szerzőjét illette, a szemé-68 Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Esti Kurír, 1926. december 18.11. 69 Két regény (Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Hatvány Lajos: Zsiga a családban), id. kiad., 30-31. 70 József Attila, Cserépfalvi, Bp., 1944.83-85. 71 Németh Andor emlékezése - kézirat. 125