Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Hazai közegben
szemben az irodalom autonómiájának fontosságát hangsúlyozta. Elismerte Nagy Lajos jelentőségét, de ebben az író politikai álláspontjának megítélése nem játszott szerepet: „Szocialista írónak tartják. Én független és becsületes írónak tartom" - szögezte le álláspontját, amelyet így részletezett: „Nagy Lajos nem azért jelentős író, mert félreérthetetlenül szocialista elveket vall, hanem azért, mert mind az öt érzékszervével hibátlanul veszi át a külvilág jelentéseit és van bátorsága hiánytalan teljességgel visszaadni benyomásait. Azért jó író, mert meg tudja látni a valóságot s azért szocialista, mert a saját valósága erre az irodalmonkívüli álláspontra kényszeríti... Nem a szocializmusból következik látásmódja, hanem látásmódja igazolja a szocializmust".90 A kérdés azért is érinthette érzékenyen Németh Andort, mert az emigrációból hazatérve novellisztikájában, főleg a Népszavában közzétett számos rövid prózájában, a korábbinál nagyobb teret kapott a szociális tematika. Munkásemberek tünedeztek föl hősei között,91 s előfordult, hogy a történet helyszínéül a gyárat választotta.92 Nem jelentett ez jelentős elmozdulást, hiszen novellái mindig is a kisegzisztenciák világában játszódtak, s ez a vonal zökkenőmentesen folytatódott hazatérése után is.93 A munkástematika mindazonáltal érezhetően idegen maradt számára. Ezen a talajon nem mozgott biztonsággal. A szociális kérdések iránti nagyobb nyitottság talán akaratlanul is közelítette novellisztikáját a Nagy Lajos-féle írásmódhoz, annál inkább, mert - mint már bécsi novelláival kapcsolatban is megállapítottuk - tőle is idegen volt a könnyes részvét; esendő hőseit ő is bizonyos szigorral, kritikai igényességgel ítélte meg. A szexuális nyomor és az attól való kisszerű megszabadulási kísérletek ábrázolása során például Nagy Lajosra emlékeztető megoldásokkal élt már a Bécsben közölt Weiszné és a minotaurus című novellájában is,94 amelyet hazatérése után újra megjelentetett a Népszavában.95 De világlátása bármennyire baloldalinak volt is tekinthető, századeleji radikális kapcsolatai, bécsi emigrációs tapasztalatai, a fehérterrorral és a keresztény kurzussal szembeni ellenszenve, az avantgárd mozgalmakban való részvétele és a hazai társadalmi állapotok megismerése folytán, a művészet autonómiájához való ragaszkodása, a polgári kultúra értékei iránti változatlan megbecsülése folytán folyamatos vitában állt a pártideológusokkal, s a dogmáikból következő művészetellenes magatartással. Az irodalom iránt érzéketlen, szemellenzős kommunista vagy szociáldemokrata pártértelmiségiekkel nem sokat törődött volna, a sors azonban úgy hozta, hogy legközelebbi barátai egy része Nagy Lajoshoz hasonlóan a radikális baloldalhoz húzott. Kassákot, Koestlert, József Attilát, Déryt egyaránt féltette attól, hogy éppen politikai belátásaik, erkölcsi érzékenységük teszi őket védtelenné az olyan követelésekkel szemben, amelyek az alkotótól az irodalom autonómiájáról való lemondást, pártok által megfogalmazott programok szolgálatát, öncsonkító elkötelezettséget, művészettől idegen aszkézist várnak el. 90 Nagy Lajos: Lecke, A Toll, 1930. április 11. (45. sz.) 16-19. 91 Nevelés, Népszava, 1926. november 4. 4-5.; A levél, Népszava, 1927. december 24. 2. 92 A robbanás, Népszava, 1926. augusztus 14.2-3. 93 Egy nem mindennapi verekedés története, Népszava, 1926. szeptember 26. 2-3. - Ez a novella egyébként annak az elbeszélésnek az újraírása volt, amely a bécsi Diogenesben Miért kellett Stenzlnét pofon ütni címmel jelent meg (1925. február 21. [III. évf. 7. sz.] 8-11.) 94 Weiszné és a minotaurus, Diogenes, 1925. december 19., (III. évf. 29. sz.) 11-18. 95 Népszava, 1926. szeptember 26. 2-3. 133