Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Hét bő esztendő
nem hagyott mélyebb nyomokat. Emlékirata kéziratban maradt részeinek egyikében megemlítette Lukács Györggyel való berlini találkozását is: „»Vannak-e kommunista írók Magyarországon?« - kérdezte tőlem Lukács. - »Van egy-kettő« - mondtam fanyalogva, - »de rosszak. Például Tamás Aladár« - mondottam - »és Gergely Sándor«. - Lukács hallgatott, aztán azt mondta: »Nyilván nem a legjobb írók, de engem mégis jobban érdekelnek, mint akár a legjobb polgári írók, mert az ő vonaluk a jövő«."32 Koestler és Németh fölkereste a Berlinben tartózkodó Gábor Andort is. Koestler a jó moszkvai kapcsolatokkal rendelkező költő támogatását kérte tervezett szovjetunióbeli utazása engedélyezéséhez. Mivel a Némethtel közös könyvkiadási és filmkészítési próbálkozásaik kudarcba fulladtak, s mivel 1932 júliusában megérkezett Koestler számára a tartózkodási engedély a Szovjetunióból, Némethnek nem volt miért tovább a német fővárosban maradnia. 1932 első felében tanúsított hiperaktivitását, a kommün-könyv megírását és a berlini érvényesülési kísérletet körülbelül féléves hullámvölgy követte. „Most megint nem volt munkám - írja a hazatérés utáni hónapokról. - Ültem a Szegő-irodában a hátsó szobában, és olvastam. A másik szobában lázas munka folyt. Egyre-másra jöttek a kliensek Jucihoz."33 Talán ekkor került legerősebb függőségbe a könyvtől, talán ekkor volt legjobban rászorulva a Rapaport-kezelésre. József Attila, a Munkások szerzője, a Külvárosi éj kötet összeállításának időszakában, a Valóság folyóirat egyetlen számának megjelenése idején, a Sallai-Fürst kivégzés elleni tiltakozás szervezésének lendületében valószínűleg ekkor írta Némethről a [Hováforduljon az ember...] kezdetű verset, az elkötelezettséget nem vállaló, válságtudatával tüntető értelmiségivel keményen leszámoló portrét: „Borostás arca mintha látna, de a szeme semmit se néz, akár a halé. / Milyen gyönge és bánatos! És bánata mily alapos, erős! / Meghalni semmiért sem tudna, de ha villamos ütné el, bátran állna a halál elé." A vers végül eljut a szolidaritás felmondásáig: „Ellenség ő, ellenségünk páralepte szemeivel." A nézetkülönbségeknek Németh is pontosan tudatában volt. Emlékiratában a vers egy másik részletét idézi szabadon: „Mindazt tudja, amit én tudok, de ő máshonnan tudja, írta rólam egyszer József Attila."34 A folytatás, tegyük hozzá, ennél is élesebb: „Eszét külön, szivét külön szárnyalja be az egyröptű szó." Idézett bukaresti levélrészlete bizonyítja, hogy Németh szívében a legbalosabb kötet, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz megjelenése idején is tisztában volt barátja különleges tehetségével, az általa választott irányt azonban eszével nem tartotta célszerűnek. Valószínűleg berlini tartózkodása idején történt, amit tévesen bukaresti hónapjaira datált: „kaptam egy új folyóiratot, amelynek az volt a címe: Valóság, ezzel a megjegyzéssel: szerkeszti József Attila. A lapot Attilának egy nagyon száraz, s ami nagyobb baj, zavaros és olvashatatlan tanulmánya vezette be, melyben megkísérelte összeegyeztetni a marxizmust a freudizmussal... Megtudtam tőle továbbá, hogy ez idő szerint minden tehetségét és idejét a pártnak szenteli, hogy pártmunkát végez, szemináriumokat tart, és olyan költeményeket ír, amelyek csak titokban terjeszthetők."35 A két barát kapcsolata tehát világnézeti okokból és a költészet feladatáról alkotott nézeteik közötti növekvő távolság miatt 1932 derekára juthatott mélypontjára. Hamar túllendült azonban a holt32 Németh Andor emlékezése - kézirat. 33 Emi. 657. 34 Uo. 556. 35 Uo. 646. 183