Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Hét bő esztendő
bántó iróniát, amely a tárgy és az alkatból és rutinból eredő modor össze-nem-illését vette célba: „Másnál komikus volna - ennél az igen nagy írónál megható, hogy mihelyt elevenebb mozgású embertípusokkal operál, ábrázolása mennyire ügyefogyott. Ahol városias hangra törekszik, papírízű, ahol pestiesen beszéltet, fülsértőén hamisan intonál. Szinte hihetetlen, mennyire süket, mikor stenografál, mikor az autenticitás igényével ad vissza szerkesztőségi beszélgetéseket. Főhősét, a fiatal hírlapírót meg se kell vakarni, hogy kibújjék belőle a Túri Dani. Csőbútor ide, csőbútor oda: az asszonyka szakasztott úgy hantéroz s dúl-fúl a modern lakásban, mint a Móricz novellákban szereplő pulykatermészetű parasztmenyecskék."93 Németh két írásban is reagált Füst Milán Válogatott verseinek kiadására. Először 1935 januárjában Vas István Füst Milánnak címzett szemrehányásaihoz szólt hozzá. Vas fenntartással fogadta azokat a jelentős átírásokat, amelyeket a költő fiatalkori verseinek újrakiadása során szövegein végrehajtott. Németh „disputája" voltaképpen nem annyira vita, mint tanulságos meditáció afölött, hogy van-e joga a szerzőnek átírni korábbi műveit új életfelfogása vagy megváltozott ízlése szellemében. A kérdésre nem adott egyértelmű választ. A kialakult helyzetet inkább arra használta föl, hogy fölhívja a figyelmet: a kérdés egyrészt tágabb érvényű, mint Füst gyakorlata. Az egykorú magyar költészetből Szabó Lőrinc példájára hivatkozott, de említhette volna József Attilát is. A világirodalomból Yeats egy versének két változatát vetette össze. Másrészt Valéry álláspontját felidézve fölvetette azt a kérdést, hogy mikor tekinthető egy mű szövege véglegesnek. A mű Valéry szerint sohasem készül el, a közölt változatok csak kísérletek a vers által felvetett probléma megoldására. Németh elvben, amennyiben a költő felfogása radikálisan megváltoznék, megengedte az átírást. Füsttel szemben szigorúbban járt el, mert nála nem konstatált olyan mérvű szemléleti változást, amely indokolta volna, hogy szuggesztív erővel ható korai verseitől ilyen módon idegenítse el olvasóit.94 Következő írásában, amely szabályos recenzió a válogatott versek kötetéről, nagyon jó érzékkel emelte ki és tette vizsgálat tárgyává Füst költészetének egyik legizgalmasabb kérdését, látomásos világának státusát. Megállapította, hogy a látomás nála nem öncél, mint az „igazi", misztikus víziók esetében, hanem „a kifejezés bevált és elfogadott eszköze". Mégis több kommunikációs fortélynál, mert - noha nincs meg a költőben a misztikusok szent egoizmusa - meg-megfeledkezik az olvasóról, s a verset önattestációs alkalomnak tekinti. A köztes minőséget igyekezett Németh írásában elhatárolni az üres irodalmi konvenció és az érzékfeletti valóságról szerzett misztikus tapasztalat végleteitől. Ennek az „empireumnak" a betájolásához alig volt más eszköze, mint a negatív meghatározás és a paradoxon. Megtudjuk, hogy a Füst-vers birodalma „nem a próza széteső világa, de nem is vértelen álomvilág", „nem vallásos élmény" és „nem a bölcsesség példálódzik bennük". Költeményeiben „nem a való, nem annak égi mása, hanem tájjal és atmoszférával érzékeltetett lélekállapot" ölt testet. Füst tagadja, hogy a tapasztalton kívül létezne más világ is, de műveiben sűrűn felbukkannak kísértetek. Igaz, felbukkannak - fűzte hozzá -, de ezek éppoly testiesek, mintha valóságos emberek lennének. A Füst-vers „hangulatnak gondolat, gondolatnak hangulat". Valami a kettő között", mert a költő „a fél-létet érzi igazi empireumának". Ezzel a folyamatos önkorrekciós eljá93 Móricz Zsigmond: Az asszony beleszól, A Toll, 1934. március 25. (VI. évf. 3. [72.] sz.) 126-131. 94 Az „újraköltött" vers (Disputa), Nyugat, 1935. január (1. sz.) 63-64. 201