Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Hét bő esztendő
vezetik be. Kafka minden írásában, minden mozzanatában újra formulázza - immár minden teológiai vonatkozástól mentesen - a zsidó lélek állandóan visszatérő problémáját, a törvény és az üdv megoldhatatlan ellenmondását, a specifikusan zsidó szorongást".119 A prágai író művészetét A törvény előtt és az Ítélet képviseli a kötetben (az előbbit ma A törvény kapujában címen ismerjük). A róla szóló életrajzi tájékoztatóban Németh megemlékezett Kafka három regényéről is, amelyek közül legalább kettőről eszmét cseréltek József Attilával.120 A harmincas évek derekára tökéletesen kiforrott, megérlelődött az az írásmód, amelyet Németh Andor egész pályája során a legtöbb sikerrel gyakorolt. Nehéz az általa művelt műfajnak nevet adni. Esszének nemigen tekinthetjük, rövid, tömör, frappáns előadásmódja és tárgyszerűsége folytán. Ha a „publicisztika" szóhoz nem társulna pejoratív jelentésárnyalat, nevezhetnénk irodalmi publicisztikának. Németh írásai azonban az átlagos újságcikknél jóval magvasabbak, emelkedettebbek és tágasabb horizontúak is. Célszerűbb, ha egy-két példával röviden szemléltetem ennek az írásművészetnek a jellegzetességeit. Az egyik típust Gelléri Andor Endre Kikötő című novelláskötetéről írott recenziója képviseli. Annak a kritikusnak a biztonságával, aki tudja, hogy a választott tárgyról tömören és találóan tud véleményt alkotni, az író messziről fut neki a témának, s ezek a tárgy méltatását megelőző meditációk mindig érdekesek, figyelemfelkeltőek. így a Kikötőről szóló recenzió első bekezdéseiben a magyar novella hanyatlásáról és újabb keletű feltámadásáról olvasunk. A hanyatlás abban nyilvánult meg, hogy a rövid próza megélhetési műfajjá züllött. A Thomas Mann-i, prousti vagy joyce-i ún. „töményregényt" azonban Németh nem tekinti magyar műfajnak. A magyar írók a rövid prózában, a novellában vagy a kisregényben remekelnek. A novella feltámadása, újra a magas művészet körébe emelkedése tehát a tehetséges magyar prózaírók számára nyújt esélyeket. Ez a bevezető fejtegetés alkalmat nyújt a kritikus számára, hogy a regény és a novella poétikai jellegzetességeit néhány találó mondatban szembeállítsa egymással. Csak ezután tér rá Gelléri méltatására, akit a novella feltámadásának tevékeny résztvevői közé sorol, s akinek megoldásait: például az indítás „pittoreszk környezetrajzát", a „tündéri hangulatot" a novella megújításának sikeres eljárásaiként jellemzi. A groteszk és egyben költői alakformálás méltatása után arra a kérdésre keres választ, milyen a viszony Gelléri műveinek művészi autonómiája és ama szociális háttér: a proletármiliő között, amelyből alakjai, szituációi származnak. Ezt a viszonyt szabadnak és termékenynek látja, helyeselve, hogy az író nem ragad le „a szociális igazságtalanságok ostorozásánál", hanem itt szerzett tapasztalatait a költészet közegébe emeli.121 A kritika gondolatmenetének egyensúlyát az biztosítja, hogy a távolról történő nekifutás ellenére a választott téma Németh számára sohasem ürügy valami fontosabb, átfogóbb jelentőségű mondandó kifejtésére. Esetünkben őt elsősorban valóban Gelléri művészetének jellemzése foglalkoztatja. Szükséges hozzátenni az elmondottakhoz, hogy a novella lehetőségeinek alakulása, helyének kijelölése a műfajok rangsorában Némethet anynyiban személyében közelről érintette, hogy ő maga is egész pályája során nagyszámú rövid történetet költött. Ezek egy része kétségkívül átlagos tárcanovella volt, 119 Utószó, in: Zsidó írók. 18 elbeszélés, A „Tabor" kiadása, Bp., 1936. 317-318. 120 Tájékoztató, uo. 319. 121A novella feltámadása. Gelléri Andor Endre: Kikötő, A Toll, 1936. február 28. 208