Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Három év feszített üzemmódban
Attila felfedezőjét, aki „eljegyezte" őt „a magyar irodalommal",25 26 úgy is, mint Kosztolányi barátját, akivel folytatott ifjúkori levelezéséből halála kapcsán írott portréjában idézett. A róla szóló közvetett nekrológ érdekessége, hogy nem közvetlenül, hanem egy róla készült fénykép érzékeny és pontos elemzése révén állította az olvasó elé a „született költőt", akit „rejtélyes szomorúság" fojtogatott, akinek nem külső körülményei, hanem alkati végzete gátolta meg tehetsége kibontakoztatását, s akit ez a belülről támadó ellenség hajszolt szakadékba.11 Hogy Juhász sorsa és alakja foglalkoztatta Némethet, arról közvetetten árulkodik egy olyan írása is, amelyet az Anna-verseket ihlető színésznő öngyilkossági kísérlete kapcsán publikált.27 Mégis, minden felsorolt fájdalmas emberi veszteségével szembeállítható, és csak a Kuncz Aladár, majd Karinthy elhunytára reagáló megnyilatkozásokkal mérhető össze az a megrendülés, amellyel Németh József Attila halálát fogadta. Az előzményekkel, kettejük barátságának és hivatásbeli együttműködésének a bécsi megismerkedéssel kezdődő, és az 1933. nyári, Koestlerrel hármasban töltött együttlétekkel záruló szakaszáról már beszámoltam. Barátságuk a költő haláláig ezután is töretlenül folytatódott. Akihez Németh Andor igazán közel érezte magát, azt versbe, novellába vagy regénybe, tehát irodalmi műveibe is beemelte, többnyire úgy, hogy személyes kapcsolatuk valamilyen vonatkozását emelte ki. József Attila esetében erre 1936-ban került sor. Megismerkedésük és bécsi együttlétük idejét helyezte rivaldafénybe egy novellában, amelynek életrajzi és lélektani tanulságait egy korábbi fejezetben kiaknáztam.28 Érdekes, és irodalomtörténeti szempontból sajnálatos tény, hogy a kritikus viszont éppen a költő válogatott verseit tartalmazó, fogadtatásában is döntő jelentőségű Medvetánc kötet megjelenésére nem reagált érdemben. Mélyebb okok után nem érdemes kutatnunk, hiszen például Kosztolányi Számadás kötetét sem méltatta Németh önálló írásban, holott - láthattuk - a teljesítményt igen nagyra becsülte. A Medvetánc kötetről hasonlóan igen kedvező véleményt formált. Nemcsak abból a külön fejtegetésben is megindokolt szerkesztői döntésből derül ez ki, amelynek során az általa összeállított, 1938-ban megjelent összegyűjtött verseskötet középpontjába ezt a gyűjteményt helyezte, felrúgva a versanyag kronológiai elrendezésének bevett szokását.29 Nemcsak a költő halála után nem sokkal írott portréjának mondatai igazolják a Medvetánc kötetnek juttatott kiemelt helyet személyes értékrendjében: „Utolsó két kötetében, a Medvetáncban és a Nagyon fájban nemzedékének majdnem minden problémáját megragadó erővel formálta műremekké."30 A kötet megjelenésével lényegében egyidejűleg, a Nyugat bontakozó „harmadik" költői nemzedékéről írott egyik áttekintésében röviden, de egyértelműen helyezte József Attilát az újabb nemzedékek költői törekvéseinek csúcsára. Elég a róla szóló rész nyitó és záró mondatát idéznünk: „gyűjteményes kötete, mintegy summája - és egyben legmaradandóbb kiteljesülése - az új nemzedék költői törekvéseinek... Gyűjteményes kötete korszakot zár le; új versei új korszak közeledtét jelentik."31 25 Mit illik József Attiláról tudni? Újság, 1937. december 12. 31. 26 Egy fénykép köré, Újság, 1937. április 18. 32. 27 Hallmtatlan szerelmesek, Újság, 1838. július 27. 28 Feltámadás, A Toll, 1936. június 25. (VIII. évf. 4. [87.] sz.) 140-146. 29 Utószó egy utószóhoz, Szép Szó, 1938. július, (25. sz. 6. köt. 5. füzet) 477-479. 30 Mit illik József Attiláról tudni?, id. kiad. 31A reménytelenség költői, Cobden, 1936. március, 97-99. 229