Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Idegenben
Németh Andor emlékiratában ugyanerről a szenvedélyes olvasásról számol be: „Olvastam egyedül, olvastam másokkal, olvastam franciául, németül, angolul, spanyolul. Végigolvastam Kunczcal Shakespeare összes drámáit angolul, Bárczi Géza barátommal... a Don Quijoté-í spanyolul. Kunczcal A tiszta ész kritikájá-t olvastuk németül, de ő ezt az olvasmányt fárasztónak találta, és egy ízben ezt mondta: »- Ha Kantot olvasom, elzsibbad a tököm.« Fritz Schusterrel pedig Lukács György könyvét a modern drámáról, amelyet kapásból fordítottam neki németre, végig a két kötetet."30 Egy vizsgáira készülő egyetemi hallgató bizonyára megirigyelné azt a listát, amelyet a két internált kapásból állított össze olvasmányaikról. Az olvasmányjegyzék még impresszionálóbb, ha az He d'Yeu-n olvasott filozófusokat: Kantot, Hegelt, Bergsont, Nietzschét, Schopenhauert hozzáillesztjük. Szerb Antal József Attilára és Irakira vonatkozó szavait szabadon idézve egyenesen „tisztességtelen versenyről"31 beszélhetnénk, ha számba vennénk, hogy milyen erudíciót biztosított az ötéves kényszerű művelődés a táborlakóknak.32 Az ilyen filoszos megközelítés azonban merőben életidegen lenne. Még a leghasznosabb és legépületesebb tevékenységeket sem lehet büntetlenül egyoldalúan túlhajtani. Az olvasás nem egyszerűen a műveltség gazdagítását, a horizont tágítását szolgálta a foglyok számára, hanem egérutat biztosított az internáltság üresen telő napjaiból, kétségbeesett kísérlet volt arra, hogy értelmet adjon perspektíva nélküli életüknek, hogy betöltsék a fenyegető „világhiányt". Nemegyszer a kártyával vagy a kuglizással és más öncélú játékokkal látszott egyenértékűnek az olvasás. Érdekes adalékkal szolgál ebben a tekintetben Némethnek egy viszonylag késői visszaemlékezése, amelyre egy Alice Berend nevű svájci írónő, csekély értékű, problémátlan lektűrök szerzőjének halálhíre kínált alkalmat. „Eseménytelen, elviselhetetlenül egyhangú életünk egyetlen feledtetője az olvasás volt. Szenvedélyesen faltunk minden nyomtatott betűt, ami csak szemünk elé került" - idézi fel a betűszomj okát Németh, majd ismerteti a táborparancsnok javaslatát: „úgy válogassák ki a könyveket, hogy kikézbesítésük körül ne legyen fennakadás. Kérjenek ártatlan, derűs, politikamentes, napsugaras könyveket 65 az a kedélyünknek is csak jót fog tenni." A foglyok engedelmeskedtek, s megkapták a kívánt könyveket: „minden szállítmányban volt néhány Alice Berend-regény. Úgy látszik, őt tartották az otthoniak a legártalmatlanabb szerzőnek... Egyszerre csak mindenki Alice Berendet olvasott. Én is. Olyan volt, mint a kakaókrém-likőr: csípősen édes és veszélytelen."33 De bármilyen veszélytelenek voltak is a könyvek, az olvasás szenvedélye egy idő után komoly ártalmakkal fenyegetett. Az ingerszegény környezet, a hónapszám eseménytelenül telő idő, a jövendő kilátástalansága oda vezetett, hogy az olvasmányok fiktív valósága a tényleges realitás helyébe lépett. Kuncz több példát idéz arra, hogy a képzelet teremtményei és helyzetei úrrá lettek fölötte. A fantazmagóriák önálló életre kelése, személyes látomásokká átlényegülése, a realitásérzék beteges meggyengülése megijesztette az írót. Bevallotta Németh Andornak, hogy olvasás következtében víziói támadnak. Németh a maga részéről hasonló tapasztalatokról számolt be. Beszélgetésükből és egyéb tünetekből kiderül számukra, hogy itt is kollektív jelenséggel állnak 30 Emi. 584. 31 Szerb Antal: A világirodalom története, Magvető, Bp., 1962. 902. 32 Egyik, a nyári olvasmányokról írott cikkének egy részében például Jean Paul művei olvasásának emlékét idézi föl Noirmoutier-ből. - Nyáron, Újság, 1937. június 20.31. 33 Elmaradt találkozás, Újság, 1938. július 5. 8. 51