Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Idegenben
jelen súlyos realitása viszonylag későn, az 1920. június végén publikált Egy asszony énekeiben, egy gyermekét ringató, bujkáló férjére gondoló asszony monológjában bukkant fel először.76 A költői megújulás forrásait persze a széles tájékozottságú Némethnél nem Füst Milán költészetében, és nem is kizárólag a MAban kereshetjük. Nem véletlenül idézte föl a szerző a lap június 26-i számában, majd a húszas években még több ízben a párizsi modern költők körében 1914-ben Révész Andorral tett látogatásaikat, Apollinaire-nek egyre fontosabb szerepet juttatva emlékezetében, végül már barátjaként emlegetve a francia költőt.77 Nem véletlenül tett Kassáknak ígéretet arra, hogy a MA számára lefordítja verseit. (ígéretét nem váltotta be.) A megújulás ösztönzői közül Paul Claudel sem hiányzott, amint ezt a Költemény című szabadvers tanúsítja.78 Az 1920-as új versek - ez alól az eddig említett darabok sem kivételek - a költőnek a közvetett önkifejezésre, tárgyiasságra való hajlamáról árulkodtak. Az Uccán zümmögik többes szám első személye a sorsukon változtatni nem tudó kisemberek „objektív kórusáénak megszólalási módja, míg A parasztban a költő egyes szám harmadik személyben, sokkal kevesebb együttérzéssel rajzolt avantgárd „zsánerkép"-et a parasztról, korántsem népi szellemben. A sorból kiemelkedik tömör állagával, személyesebb líraiságával és nagy nyelvi erejével a Morózus című fohász.79 A költői megújulás egyik legfontosabb dokumentumának mégis a bőbeszédűbb és egyenetlenebb, poétikailag megoldatlanabb Nagy elégia a szigetről tekinthető.80 Benne fogalmazta meg először a maga teljességében a költői pálya vezértémáját, az életkudarcot magyarázó, a személyes sors kisiklásának kezdőpontjára tett traumatikus élményt, a szigetbörtönökbe történt többéves bezártság tapasztalatát. Formát öltött a versben az a negativitásában is igen jelentékeny és újszerű életérzés, amelyet Németh József Attilától kölcsönzött szóval „világhiány"-nak nevezett, a lét abszurditásának érzése, amely oly fogékonnyá tette az írót Kafka, Camus és az egzisztencialista gondolat befogadására. Formailag jól tanulmányozható az elégián az az új poétika is, amelynek kialakításához a kassáki-apollinaire-i bátorítás adott lendületet: megszabadulás a grammatika zsarnokságától, az interpunkció elhagyása, a mondattani határok fellazítása, elbizonytalanítása, szabad szintagmák beiktatása a korrekt mondatok közé, s általában az asszociációk szabad csapongása a téma körül. Az elégiát mind a benne megszólaló életérzés, mind a formai megoldások tekintetében nagyon tanulságos megvilágításba helyezte a Jön a brixtoni keselyű című „önarckép",81 amelyben a vers jelentéséről egy jugoszláviai középiskola diákjai által hozzá intézett kérdésre válaszolt a költő. Poétikai szempontból mindazonáltal nem ebben a darabban jutott legtovább a formabontás terén, hanem a MAban tőle közölt egyetlen versciklusban, a Imiiben.82 Az 1921-es évről, amelyben a ciklus megjelent, Déry verseiről írt kritikájában azt olvassuk, hogy „a stílusbomlás leg76 Egy asszony énekel, BMU, 1920. június 22. 3. 77 Francia poéták, BMU, 1920. június 20. 6.; Halottak élén, BMU, 1922. július 19.5. 78 Költemény, BMU, 1920. július 25. 3. 79 Uccán zümmögik, BMU, 1920. október 19.4.; A paraszt, BMU, 1920. október 26.4.; Morózus, BMU, 1920. november 21. 4. 80 Nagy elégia a szigetről, BMU, 1920. december 25. 9. 81 Jön a brixtoni keselyű (Önarckép), BMU, 1921. január 16. 3. 82 Tinti, MA, 1921. április 25. (VI. évf. 6. sz.) 82. 63