Tverdota György:: Németh Andor. Változatok az otthontalanságra II. (Budapest, 2010)
A csillag története
A Forum 1947. októberi számában Nagy Lajosról megjelent kritikája ennek a békítési, megnyerési akciónak a keretébe illeszthető. Ha a Beszélgetés résztvevői a lírai költészetről folytattak eszmecserét, az Emberek, állatok című kötet méltatása Nagy Lajos legsikeresebb műfaját, a novellát állította a vizsgálódás centrumába. Az írás első bekezdéseiben Németh a tőle a korábbi évtizedekben megszokott módon meszsziről futott neki a feladatnak, hosszan értekezett a novella műfaji sajátságairól, még Paul Heysére, „a novella teoretikusára" is hivatkozva, s e kellőképpen megalapozott elméleti tudás birtokában tette mérlegre Nagy Lajos novelláit. A novellista művészetével nem először foglalkozott. Már a Lecke című, 1930-as kötetről is nagy elismeréssel írt. Németh, aki saját novelláinak hőseit gyakran ugyanabból a társadalmi közegből, az elemi nehézségekkel küszködő kisemberek világából választotta, mint Nagy, aki az együttérzés és a könyörtelenül szigorú ítélkezés ötvözetéből előálló groteszk hangvétellel idézte föl ezt a közeget, bevérzéssel jellemezte a Lecke novelláit. A kéziratban fennmaradt Keresztmetszet erejéig, Nagy Lajos sajátos szimultaneista és újtárgyiasságra törekvő ábrázolásmódjának követése révén, még tanítványául is szegődött. Tanulságokkal jár tehát a korábbi és a későbbi kritika szembesítése. Finom mikroelemzésekkel mindkét írásban találkozunk, noha az 1930-as publikációban talán több ilyet tudnánk számba venni. Mindkét recenzió jelentőségéhez méltó módon bánt az íróval. A későbbi - nyilván szerkesztői diplomáciából - a túlzástól sem riadt vissza, amikor Nagy Lajost a novella „ma világviszonylatban is majdnem egyedülálló nagymesterének" minősítette. A kötet novelláiból általánosítva, néhány találó mondatban megjelölte az író faculté maítresse-ét: „Általában közhellyé kövesedett áligazságokat rombol szét. A centrális probléma, mely Nagy Lajos etikai érzékenységét állandóan izgatja, s mely majdnem minden történetébe belejátszódik, még az állathistóriáiba is, a függésviszony. Az, hogy valaki valakivel rendelkezhetik."19 A függésviszony elleni furort Németh ezúttal a kizsákmányolok és kizsákmányoltak közötti reláció éles kritikájaként fordította le. E ponton érhető tetten a gondolkodásában időközben végbement radikális fordulat. A Leckéről szólva még hangsúlyosan, mondhatni tudatos, majdnem vehemens polémiával elválasztotta egymástól Nagy Lajost, az írót és Nagy Lajost, a szocialistát: „Szocialista írónak tartják. Én független és becsületes írónak tartom... nem azért jelentős író, mert félreérthetetlenül szocialista elveket vall, hanem azért, mert mind az öt érzékszervével hibátlanul veszi át a külvilág jelentéseit és van bátorsága hiánytalan teljességgel visszaadni benyomásait. Azért jó író, mert meg tudja látni a valóságot s azért szocialista, mert a saját valósága erre az irodalmonkívüli álláspontra kényszeríti."20 Ez az írás bízvást lehetett volna a József Attilát túlzott politikai elkötelezettsége miatt intő Shakespeare, Kosztolányi és a pillanat című írás párja. Az 1947-es recenzióban ellenben már nyoma sem volt az irodalom autonómiáját féltő óvásnak. Épp ellenkezőleg, itt az író forradalmiságát domborította ki: „Nagy Lajosnak forradalmi író a minősítése. Való-19 Nagy Lajos: Emberek, állatok, Forum, 1947. október, 809-811. 20 Nagy Lajos: Lecke, A Toll, 1930. április 11. II. évf. 9. (45. sz.), 16-19. 103