Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
"Szublimálom ösztönöm"
118 ERŐS FERENC Ugyancsak a harmincas években tette ezt a viszonyt beható vizsgálat tárgyává Wilhelm Reich és Erich Fromm, nem utolsósorban pedig Ferenczi Sándor, aki az 1932-ben papírra vetett, de csak a nyolcvanas években napvilágra került Klinikai naplójában52 radikálisan bírálta Freud autoritarianizmusát, Fromm kifejezésével „az orvos rejtett szadizmusát”53 * 55 *. Ferenczi „újrafelfedezése”, amely napjainkban megy végbe a hazai és a nemzetközi szakmai körökben, újból centrumba állította a kötődés, a hatalom és az interszubjektivitás kérdését.34 Ily módon könnyen lehetséges, hogy József Attila alakja - a kommunikatív emlékezet csapdáiból kiszabadulva - a pszichoanalízis kulturális emlékezetének válik új csomópontjává, újabb kultuszok és ellenkultuszok, de talán tárgyilagos elemzések kiindulópontjává is. Feltehető, hogy a pszichoanalitikus diskurzus továbbra is mintegy „keretezni” fogja a költő életművét, annak ellenére, hogy a „dekonstrukciós” törekvések természetesen e diskurzust sem hagyják érintetlenül. József Attila életműve egyben példa arra is, hogy a pszichoanalízis milyen sokat köszönhet az irodalomnak. Nem csupán mint példa, motívumforrás és esettanulmány-nyersanyag, hanem mint legitimációs eszköz is. A pszichoanalízisnek mindig szüksége volt az irodalomra, nemcsak modellként, hanem metaforaként” is, hogy megteremtse saját legitimitását, attól a pillanattól kezdve, hogy Freud egyik első, hisztériáról szóló esettanulmányában kénytelen volt bevallani, hogy az általa leírt kortörténetek „úgy olvashatók, akár egy novella, és hogy úgyszólván nélkülözik a tudományos jelleget”.50 A fikció azóta is hatalmas szerepet játszik a pszichoanalízis fennmaradásában. Ha majd egyszer az utolsó dívány is bekerül a valóságos vagy a virtuális múzeumba, Hamlet57 vagy Mózes58 alakját, Feonardo da Vinci, Dosztojevszkij és talán József Attila életművét is a pszichoanalízis mint kulturális emlékezet fogja továbbörökíteni. 52 Magyarul: Klinikai napló 1932, Bp., Akadémiai Kiadó, 1996. 53 Lásd Erich Fromm, Psychoanalyse und Politik, in Analytische Sozialpsychologie, szerk. Helmut Dahmkr, Frankfurt, Suhrkamp, 1980, I, 150-157. * Lásd Lénárd Kata, A modern self-elméletek klinikai pszichiátriai és pszichoanalízis-történeti vonatkozásai, PhD értekezés, Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar, 2002. 55 Peter Brooks, A pszichoanalitikus kritika eszméje, in Pszichoanalízis és irodalomtudomány, szerk. Bókay Antal, Erős Ferenc, 42-55. M Josef Breuer, Sigmund Freud, Tanulmányok a hisztériáról (részletek), in A Farkasember. Klinikai esettanulmányok, II, Sigmund Freud Művei (SFM), VIII, Bp., Filum, 1998, 54. 57 Lásd Bókay Antal, Hamlet pszichoanalízisben, Thalassa 14 (2003): 2-3 sz., 3-26. "8 Lásd Jan AsSMANN-nak Freud Mózesét emlékezettörténelmi szempontból vizsgáló művét: Mózes, az egyiptomi. Egy emléknyom megfejtése, Bp., Osiris Kiadó, 2003.