Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
"Szublimálom ösztönöm"
nyilvánvaló, hogy a „világrendszert” megköltő, illetve a verset létrehozó alkotási folyamat mégsem független egymástól. Azaz József Attila számára, szubjektív helyzetérzékelése szerint, csak a poiészisz vagy analízis alternatívája kínálkozott. A PSZICHOANALÍZIS MINT AZ „ÖDIPUSZ VALLÁS THEOLÓGIÁJA” 129 V. A gondolatmenet koherenciája, az önmaga problémáira adott válasz teoretikus megformáltsága és nívója fölveti azt a kérdést, hogyha problémáira a költő ilyen világos választ tudott adni, akkor miért nem állapodott meg az itt és ekkor kialakított pozícióban? Miért folytatta önmaga - külső értelmező számára egyre nehezebben követhető - lelki viviszekcióját? Azaz miért működtette tovább a „problémaköltő gép”-et? Tudásunk mai szintjén erre leegyszerűsítésektől mentes, meggyőző választ nem tudunk adni. A kézenfekvőnek látszó magyarázat, hogy tudniillik mindez „betegségének” eredménye, részben túlzottan semmitmondó, részben bizonyítatlan. Az azonban nagy valószínűséggel állítható, hogy az a neurotikus szorongás, amelyről ő maga explicit formában is vall, tartós élethelyzetként rögzülve késztetést jelenthetett a meg-megújuló, mind mélyebbre ásni igyekvő önelemzésre. Ennek a föltevésnek az elfogadásánál azonban, úgy vélem, fontosabb számunkra József Attilának az az előföltevése, amely elemzett szövegéből is szépen kiderül, s amely alighanem minden további önelemzésének is axiómája volt, mitöbb, önelemzéseit generálta. József Attila ugyanis, elfogadva kora pszichoanalitikus elméleteinek előfeltevését, maga is úgy gondolta, hogy a tudattalanban „a kauzális összefüggések hiánytalanul meg kell legyenek”, „a lelki teljes egészében megmagyarázható”. Ez, láttuk, Heidegger szerint racionalista illúzió. S ellentétben áll az arisztotelészi metafizika József Attila által is jól ismert s korábban vallott elvével, a „végtelen regresszus” lehetetlenségét kimondó tézissel. Összhangban van viszont azzal a személyes élettörténetbe ágyazott magárautaltsággal, amely mint vers is tanúsítja („magamban bíztam elejitől fogva”), kisgyermekkorától alapvető tapasztalata volt.