Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
"Szublimálom ösztönöm"
156 TVERDOTA GYÖRGY és a mai olvasó szemében egyaránt kínosan triviálisnak tűnik. Pedig ha az alkotótevékenységet szublimációnak tekintjük, akkor hallgatólagosan elfogadjuk ezt a kiindulópontot. Az emésztési és ürítési processzusok egyébként metonimikusan minden olyan lelki eseményt és jelenséget képviselnek, amelyekről éppolyan kínos beszélnünk, mint anyagcsere-folyamatainkról. Az alkímiában már jelen van a triviálisnak és a nemesnek ez az ellentéte, hiszen nem egy aranycsináló választotta a nemes érchez való eljutás titkos adaléka, azaz materia prima gyanánt a vizeletet, az excrementumot, s más testi váladékokat. De Baudelaire idézett mondatában: „Te saradat adtad nekem s én aranyat csináltam belőle”, a „boue” szót kiterjesztett értelemben szenny, salak gyanánt is felfoghatjuk. Az Eckhardt-szótár szócikke például a „fertő, gyalázat” szavakat is felsorolja a szó jelentéstartományában. Baudelaire-t és József Attilát is láthatóan meghökkentési szándék vezérelte az Egy dög című versében, ahol kedvtelve rajzolta a bomló állati tetemet, mint szerelmese holttestének előképét, mielőtt kedvesét biztosította volna arról, hogy verseiben örökre fennmarad a szép hölgy nemes alakja. Ami pedig a mélylélektant illeti, elégséges emlékeztetnem az ürülék és a pénz analógiájára, amelyet a Pszichoanalízis című szöveg tükrében József Attila is nagyon jól ismert.29 Megbotránkozás helyett inkább az óriási fesztávolságon érdemes eltűnődnünk, amely a szublimációs folyamat kezdőpontjára tett anyagcsere jelensége és a végpontjára helyezett borzongató szépségű költemény között húzódik. A költő azt állította, hogy az alkotási folyamat ezt a szédítő távolságot hidalja át. Még elgondolkodtatóbb, ha figyelembe vesszük, hogy a remekmű két ellentétes irányban haladó, széttartó mozgás végeredményeként áll elő. A befelé hallgatózás, a mélyre ásás, a nem nyelvi természetű tudattalan birodalmába történő behatolás jelenti az egyik irányt, s a formaadás, a nyelvi artikuláció, egyfajta szövegfelület megteremtése a másikat. Vitájukban József Attila egyoldalúan a befelé, Németh Andor pedig éppoly egyoldalúsággal a kifelé irányuló mozgást hangsúlyozta. Holott sikeres szublimációról csak akkor szólhatunk, ha a tevékenység mindkét irányban optimális mértékben érvényre juthat. Kiegyensúlyozottabban, bár ekkor is némi egyoldalúsággal a szublimálandó tartalom mellett, fogalmazta meg a költő a szublimáció problémáját abban a beszélgetésben, amelyet Fejtő Ferenc idézett föl a Szép Szó József Attila emlékének szentelt különszámába írott nagy tanulmánya első bekezdéseiben: ” Vő. „A pénz minden társadalmi munkának ekvivalense, tehát a psziché szempontjából minden fiziológiai funkciójának hordozója lehet. Helyettesítheti az ondót, az ételt, a szart, a vizeletet, az agressziót, járást-menést stb.” JÓZSEF Attila, Pszichoanalízis, s. a. r. és a jegyzeteket írta Tverdota György), in „miért fáj ma is”, i. m., 395-396.