Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
"A gondolat maga"
58 FARKAS JÁNOS LÁSZLÓ nyiban különbözik e patinás bölcsességmondástól, hogy nem akar tudni olyan lélekrészről, amely mentesül e törvény alól. Mint ahogy arról sem, hogy az egyéni vagy az általános életben működne bármiféle „tökéletesedési ösztön”. Ezzel a halhatatlanság felvilágosult pótszerét, a haladáshitet is kiiktatja a játékból. A progresszív fejlődésnek nem a lehetőségét zárja ki, értékét meg egyenesen igenli, de szükségszerűségével nem akarja áltatni magát, azzal, hogy egyetemes törvényekben garanciánk volna rá. Az egyetemes törvény a regressziót írja elő, a progresszió, ha előáll, sajátos körülmények összjátékából és különös törvények kombinációjából magyarázható. Ez a magyarázási stratégia nem egyéb, mint a darwini evolúciós elmélet summája, Freudnál a szellemi életformákra is kiterjesztve. És úgy látom, hogy - mellőzve most az egyébként nem elhanyagolható részleteket - József Attila is erről az álláspontról szemlélődik.49 (Felemelkedés és alászállás) Schmitt Jenő tanításainak ismertetését ott hagytam félbe, ahol kifejti, hogy a belvilág élettényeinek „két fő alakja van, úgymint a szerves, vagyis a határtalanba menő, a szertelen alapforma és a végtelen, vagyis a szellemi forma”. Ezek a formák képezik a felületszerű fizikai formák hátterét, folytatja, „azonban leadták életerejüket, energiájukat, intenzivitásukat az alsóbb, a fizikai formáknak, amelyek duzzadnak az energiától. Lassanként azonban kisugározzák ezeket az energiákat, melyek megint mind a felsőbb körbe kerülnek. Egyik a lemenő, a másik a fölmenő fejlődési sorozata a világ fejlődésének. Ebben az utóbbi, fölmenő fejlődési sorozatban mozog a mi természetfejlődésünk s egyúttal szellemi fejlődésünk is.” (81-82.) Ezzel a háttérrel fog hozzá Schmitt Jenő a szerelem tengermély titkának megfejtéséhez. És innen érthető, hogy a nemiséget a maga tisztán biológiai, „állati” formájában egyáltalán nem kezeli megvetéssel: hiszen az ő József Attila-féle „ösztönök dialektikája” hogy viszonyul a freudi „metapszichológiai” ösztöntanhoz. Egyvalamit azonban fontosnak tartok kiemelni: hogy mind Freud, mind József Attila felfogása szerint itt természettörvényről van szó, és kimondása a természettudomány illetékességébe tartozik. 19 Nem értek egyet Lengyel András értelmezésével: „Azaz van, létezik »törvény«, amely a »dadogó« létről tiszta, szabatos felvilágosítást adhat” - írja az Ódáról, és az Eszméletből ennek visszavonását olvassa ki: „Azaz, a törvény, melynek »tiszta beszédnek« kellene lennie, mindig meghibásodik, nem képes betölteni eredendő szerepét. Lényege vész el.” (Lengyf.i. András, i. m., 19, 20.) De vajon amit a lét dadog, és amit a törvény szabatosan kimond, ugyanaz? Elvégre nemcsak az artikuláció fokában, de a tartalomban, a tárgyban is lehet különbség. Freud hivatkozott tanulmányát szabad legyen így summázni: a tökéletesedésre nincs törvény, de tökéletesedés van. Freud egy Rückert-idézettel zárja tanulmányát: „Érd el sántikálva, ha nem tudsz repülni, /[...] / Úgymond az írás is: bicegni nem szégyen.”