Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
"Szublimálom ösztönöm"
N. Horváth Béla Szocializmus és mélylélektan Wilhelm Reich és József Attila József Attila messianisztikus marxizmusa az 1932-ben keletkezett művek tanúsága szerint meglehetősen hirtelen változik. Alig egy éve a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötet versei - átpoétizálva és politizálva a népi korszak műveit is - még a forradalmi hit meggyőződésével szólnak a proletariátus győzelméről, osztályharcáról, szebb jövőről. A marxista világkép differenciálódásáról - pontosabban az emberkép változásáról - az 1932 késő tavaszán, kora nyarán keletkezett versek (Ritkás erdő alatt, A hetedik) tudósítanak,1 s egy tanulmány, amely hisztérikus támadásra ingerelte az akkor mozgalmi vezetőket, s megrendítette a költő mozgalombeli pozícióját. Az Egyéniség és valóság botrányára utal József Attila is egy későbbi írásában: „Ez írásomat a magyarországi marxisták majdnem kivétel nélkül támadták, különösen azt a passzusát minősítették antimarxista bolondgombának, amely szerint az emberi test, illetve a munka termelési eszköz.”2 A tanulmány fejezetcímei már árulkodóan vallanak a József Attila-i marxizmus átformálódásáról: 1. A társadalom, 2. Az egyén, 3. A társadalmi forradalom, 4. A neurózis. A József Attila-i gondolkodásmód társadalom és egyén kapcsolatában érezhetően az egyénre összpontosít, az egyént akarja új dimenzióba helyezni. „Kétfrontos” harcot vív: szembeszáll az individualista felfogással, de „némely marxistákkal” is. Mint marxista, természetesen az egyén társadalomba ágyazottságát, meghatározottságát vallja, de nem fogadja el elvtársainak - általa leegyszerűsítésnek tekintett - nézetét, mely szerint az „egyének társadalmilag vannak föltételezve”, illetve vitatkozik azokkal is, akik az egyéneket, illetve az egyéniségeket „egyszerűen társadalmi termékeknek fogják föl”. Sajátos logikai fordulattal, s mintegy megengedő záradékkal fejezi be vitáját és saját következtetését: „...abba a hibába esnek, hogy befejezett társadalmi ténynek látnak olyan társadalmi folyamatot, amelynek csupán a végbemenetelével szólhatnánk befejezett tényről, vagyis akkor, amikor az egyén már meghalt, illetve megsemmisült, ám akkor is csak módjával.”3 Ezek után 1 N. Horváth Béla, A hetedik, Bp., Pannonica Kiadó, 1999.-’József Attila Összes Művei, (a továbbiakban: JAÖM), III, szerk. Szabolcsi Miklós, Bp., Akadémiai Kiadó, 195Ö, 138. 'JAÖM, III, 122.