Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
Föggelék
Tverdota György A József Attila-kutatás dilemmái Egy tanulmánykötet ürügyén Tanulmányok József Attiláról címmel Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán és Menyhért Anna szerkesztésében 2001-ben tanulmánykötetjelent meg az Anonymus Kiadó gondozásában, az „Újraolvasó” sorozatban. A kötet megjelenése és az a 2000. április 6-8-án, a Miskolci Egyetemen rendezett konferencia, ahol az itt közölt szövegek korábbi változata előadásként elhangzott, a József Attila-kutatás történetében tagadhatatlanul jelentős esemény volt. Magam is tanulmánnyal szerepelek a kiadványban, s noha nem egy írás, mindjárt a bevezető tanulmánnyal kezdve, kritikusan ítéli meg a József Attila-kutatás területén elért eredményeimet, fontosnak tartottam, hogy mérlegre tegyem a szakterületnek az utóbbi évtizedekben felmutatott teljesítményét kritikailag felülbíráló, az új módszerek, szemléletmódok érvényesítése révén továbblépni kívánó kezdeményezést. Az MTA Irodalomtudományi Intézetében Mi, József Attila-kutatók címmel, A József Attila-kutatás dilemmái alcímmel 2003 júniusában rendezett konferencia adott alkalmat az újabb szembesülésre. E rendezvény a József Attila-kutatás jelenlegi helyzetéről kívánt képet alkotni, s perspektíváinak felvázolására vállalkozott. Jelen írásom első, Kulcsár Szabó Ernő bevezető tanulmányával foglalkozó részét mintegy előzetes anyagként készítettem el a konferencia előadói számára, hogy a vitás pontokról kifejtsem nézeteimet, s ezzel a résztvevőket az adott kérdésekben közös gondolkodásra sarkalljam. Kulcsár Szabó Ernő programadó tanulmánya azonban nem azonos magával a kötettel. Óhatatlanul torz, egyoldalú képet festenék a miskolci vállalkozásról, ha nem tekinteném át azt, hogy megvalósult-e az egyes írásokban a „Szétterült ütem hálója” című manifesztumban meghirdetett program, és ha igen, milyen mértékben és milyen színvonalon. így tehát, kerülő úton, eljutottam a recenzió műfajához. Az út megtétele talán nem volt haszontalan, s hozzásegített ahhoz, hogy ne kerüljek a személyes elfogultság fogságába, hanem lényeges kérdésekben foglaljak állást. A gyűjtemény a kutatás olyan nyugtalanító belső meghasonlását hozta napvilágra, amelyre e szakterület történetében még alig volt példa. Be kell látnunk, hogy egy adott terület kutatói nem eleve alkotnak közösséget. Nem kötelezi őket egymás iránt tapintat, nem szabad kerülniük a vitákat, nem adhatják és nem is függeszthetik föl egymás eredményeivel szemben