Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
Föggelék
A JÓZSEF ATTILA-KUTATÁS DILEMMÁI 197 sa, létezik-e irodalom, melyben ez a fejlődési séma eredményesen alkalmazható a folyamatok leírása, a teljesítmények értelmezése és értékelése terén. Kulcsár Szabó e formulát a magyar költészetnek főleg a 20. század harmincas-negyvenes éveire alkalmazza. Létjogosultsága annyiban képezi részét vizsgálódásunknak, hogy József Attila életművének java a húszas évek vége és a harmincas évek vége között bontakozott ki, tehát igencsak beleesik a kérdéses tartományba. Annak megvitatása, hogy voltak-e magyar költők, írók, akiken, s voltak-e évek, amikor a későmodern terminus alá fogható vonások felismerhetők, messzire vezetne. Közelebbi kutatási területünk szempontjából most annak a kérdésnek van jelentősége, hogy vajon József Attila életművének megértéséhez megfelelő fogalmi keretet biztosít-e a Kulcsár Szabó által javasolt későmodern paradigma? Vannak jelentős szerzők (Babits, Radnóti), akiknek megítélésében súlyos hátrányokkal jár ez a megközelítésmód. De J ózsef Attila nem került be a szürke zónába. A koncepció képviselőinek alapvető érdeke reprezentatív, emlékezetes teljesítményeket találni, amelyekre hivatkozva igazolható víziójuk helytálló volta. József Attila azok közé a szerencsések közé tartozik, Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc társaságában, akiknek művei alkalmasnak tetszenek e szerepre. Kulcsár Szabó nem egyszerűen a líratörténet újabb fejleményeit veszi számba, hanem azt állítja, hogy a húszas-harmincas évek fordulóján paradigmaváltás, azaz radikális költészettörténeti fordulat ment végbe nálunk, amely villámgyorsan és döntő mértékben változtatta meg a mértékadó lírai művek poétikai természetét. A gondolat újszerűnek éppenséggel újszerű, ha megfontoljuk, hogy a kérdéses időszaktól, a harmincas évek elejétől a kilencvenes évekig, a későmodern koncepció kialakításáig semmi nyoma nem volt tudományunkban egy ilyen elgondolásnak. Az irodalomban a húszas évek végén bekövetkezett fordulatot a szaktudomány egészen más fogalmi keretben írta le. Tegyük hozzá, hogy a paradigmaváltás egyik fontos eleme a korszakküszöb feltételezése, amely mintegy szemléletesen elválasztja az Előtt-et az Után-tól, egyúttal megengedi, hogy az akadályon, melyen egyesek fennakadtak, mások sikeresen átléphessenek. Az átlépők jutalomban részesülnek, többletérték tulajdonosaként tündökölnek, míg a küszöb innenső oldalán maradók büntetést kapnak, értékhiányos alkotóként bírálják őket. József Attila Kulcsár Szabó szerint „küszöbhelyzetben” van. Már a húszas években felmerül nála „számos klasszikus-modern versalkotó elv visszavonásának igénye”,1 s egyben „a kései modernség korszaknyitó szemléleti1 Kulcsár Szabó Ernő, „Szétterült ütem hálója”, in Tanulmányok József Attiláról, szerk. Kabdf.bó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Menyhért Anna, Bp., Anonymus Kiadó, 2001, 30. A továbbiakban ebből a tanulmányból idézek, s a szövegben az idézet végén feltüntetem a megfelelő oldalszámot.